Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1964)

Sergő Erzsébet: Rákospalota népi táplálkozása

ben mesterséges táplálékot kapott. Az egykori csócsálás emlékével találkozunk itt. T*i. a XII. század végén is élt még az a szokás, hogy az anya, mikor gyermekét etette, előbb maga rágta meg az ételt, azután kanálba köpte, és ugy adta kicsinyének. Ilyen módon ezután a gyerek minden darabos, vagy egyébként nem neki valő ételt is megehetett, mert már amugyis megrágva kapta. Az adatközlők arra már nem emlékeznek, hogy az anya közvetlenül a szájából etette volna a gyermekét.. A mostani idősebb generáció még a korábban emiitett táplálási mód mellett nőtt fel. Borzadva emlékeznek meg értől, azonban mégis hozzáteszik, hogy mégis sokkal egészségesebbek voltak. Ugyanakkor megemlitik, hogy olyan nagy volt a gyermekhalandóság, hogy a kántor minden nap temetett. A helytelen táplálás és a gyermekhalandóság közötti összefüggést még ma sem látják meg. A középkorú generáció már csak halványan emlékszik erre az etetésrej egyszersmind azt a reális magyarázatát adják, hogy az anya ilyen módon állapította meg az étel megfelelő hőfokát. Mikor a gyermek már akkora, hogy maga nyui az étel után, mindent odaadnak neki, amit kér, mert "megkívánta". Külön a kisgyermek számára készített ételeik nem voltak. Ilyen módon a gyermek lassan hozzászokott a felnőttek tápiáié* kához. Bár nem tartozik szervesen a kisgyerek táplálékához, itt említjük meg a "cucát". ízt a gyermek megnyugtatására használták. A cuca süvegcukorral összerágott zsömle volt, amelyet zsebkendőbe, vagy biborkendőbe köptek, összekötöttek és ugy adták a gyerek szájába. Az iskolás gyerek ugyanazt eszi, amit a felnőttek, nála azonban az étkezések száma növekszik meg eggyel, t.i. tizórait is vitt magával az iskolába. Bz többnyire sültkrumpli vagy málé volt, amely reggelre már megsült a kemencében. Nyáron a gyerekek is megkapták a rendes táplálékot, - mert egy valaki, - rendszerint az öreg gazdaasszony,