Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1964)

Sárosi Bálint: Népi hangszerek

A nádduda és a papírral fedett fésű

* a I. Hangkeltésre egyik sen alkalmas, csak haagszínezésre. A náddadát nádi dudá

nak is nevezik. II. A nádduda készítéséhez közepes vastagságú száraz nádcsövet használnak. Két csomó között arasznyi /200-300 mm/ részt levágnak belőle, majd a (

kiszabott darab egyik oldalán - nem egészen a cső végétől és nem egészen a végéig - zsebkéssel óvatosan eltávolítják a fal szilárd rétegét, hogy csak az alatta levő hártya maradjon meg. Vigyázni kell viszont, hogy ez teljesen épen maradjon. III. A csövet egyik végénél úgy kell kézbevenni,hogy a kéz a szabaddá tett hártyát - a hangszer nembránját - lehetőleg ne érintse s természetesen a cső nyílását se zárja el. A cső másik végét szájbavéve és beledudolva, a hártya a dúdolt dallammal együtt rezeg: zizegővé, élesebbé teszi a beledudolt hang szinét. Ugyanezt a hangszínt kapjuk, ha fésűre vékony papírt -pl. cigarettapapírt - fektetünk, a fésűt a papírral befedett oldalával lazán a szánkhoz illesztjük és rádudolunk. IV. Mindazt a dallamot, amit dúdolni tudunk, náddudán vagy papirral fedett fésűn is el lehet "játszani". T. A nádduda és a hangszerként használt fésű és papír elsősorban gyerekjátékeszközök, felnőttek ritkán veszik a kezükbe. TI. Az utóbbit mindenhol ismerik, náddudáról viszont csak nádtermő vidékeken /de szintén országszerte/ tudnak.