Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)
ségpróbák: seprőfelemelés, vízhozás emelkedik ki. Nagyon jól tükrözik ezt a kifejezések, amelyekkel a menyasszonnyal történő cselekreseket jelölték az adatközlők: jóformán sohasem beszéltek a menyasszony aktív cselekedetéről a fent felsoroltak kivételével, hanem mindig ilyen formában említették: kiveszik a hazait, elbncsuzta tják , bekontyolják, bemond ják neki az ajándékot. Tehát a menyasszony lényegében mások által mozgatott, szinte báb volt a szertartások során,akinek magatartását az öregebbek által adott utasítások szabályozták. A mulatságban leginkább bekontyolásáig vett részt;ekkor mindenki akart vele táncolni, még mint menyasszonnyal. Alig hogy bekontyolták, s a bekontyolás után átesett az asszonyok közé fogadás szertartásán, részt kellett vennie a munkában. A neve ettől kezdve "menyecske'' lett.öltözete: lánykérésen vasárnapias volt, az után pedig mint fenn említettük, esküvőig eltérő volt a mindennapostól. Esküvője reggelétől bekontyolásáig volt teljes menyasszonyi díszében, ami minden darabjában lehetőleg szebb volt, mint a kisérő nyoszolyók öltözete. Arra törekedtek,hogy a menyasszony teljesen új ruhában legyen az esküvőjén. Felső ruhája; nyakánál és kézelőjénél piros szedéssel díszített ing, rajta "rezeslájbi" vagyis piros vagy borvörös posztómellény rézpaszománttal, "favirágos rokolya", (ugyamez a minta Andrásfalván "koronás" néven szerepelt), fekete alapon piros virágmintás kázsmirszövet, ugyanebből az anyagból készült a kötény is.^ Lábán kötött pamut harisnya volt, s a mai öregek fiatal korában csizma, amit később magasszáru cipő váltott fel. Nyakát négysoros sárga vagy fehér "hólyagos" gyöngy ékesítette, a gyöngyön szalag volt, elől a középre simán, tehát nem csokorra, rákötve. Haját "felrakták" lakodalom reggelén: piros cérnával kötözték össze tincsenként, s az így "felkantározott" hajba beletiïzdelték az aranyozott "százfüvet" (Vinca minor), "lenbingókat",valamint a művirág "bokrétákat".Hátul befonták és kontyba tették haját, a kontyára jött a gyöngyökkel díszített bársony "párta", melyről szóles selyem szalagok (sima vagy Jaquard szövésű 7 ) csüngtek le hosszan,9- vagy 11 darab. Nagy télben bundát vagy szokmányt viseltek, ami mozgásukat igen megnehezítette. Ha favirágos rokolyája nem volt a menyasszonynak, akkor más, de uj szoknyát vett pl. "teveszőr" rokolyát (vékony egyszínű gyapjúszövet). Éjfélkor, mikor bekontyolták, vagyis az előbb ismertetett fejdíszt levették,új kontyot csináltak neki, arra főkötőt és fejkendőt kötöttek, s ekkor ruhát is váltott. A munkához - ami főleg mosogatás volt - kötényt kellett kötnie,vagy felszúrta a szoknyáját. A polgári házasságkötésen soha nem öltözött a meny. asszony ugyanolyan ünnepélye sen,mint esküvőre: egy fokkal mindig ke-
