Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

/Erdővidéki Ref. Egyházmegye irattára jkv. 1756. Brdőflile/. Mint férjes Asszonyok ugy fejére nézve minden megkülönböztetés nélkül keszkenőben szokott a templomba járni /u.o. 1761. Erdőfüle/. A Leányok Menyecskésen keszkenővel és Templomba ne járjanak /u.o. 1761. Középajta/. Karátsonban, Husvétben a reggeli vizben-vetés a Parasztság között absoluta interdicáltatott, sub poena flor.3. /Benkő József i.m.77. Erdővidók/. Nem hiába hivták ezt a területet Irdővidéknek, mert a XVIII. század második felében az erdő még talán a legjelentősebb szerepet játszotta az itt lakó székelyek életében. Lépten nyomon találkozunk ilyen jellegű feljegyzésekkel: Épületre való Csere fáink bővséggel vágynak közel a határunkon, meljet tilalomban tartunk az épités és Makkolás végett, Tűzi fáink is azon kivül, ugyanaz határunkon elegendő vagyon, meljnek az uttya is jő és nem meszsze vagyon. /Háromszék lt.1785. csomó. 1785. Magyarhermány./ Éppen ez a tilalom okozta a legtöbb bajt és ezért igyekeztek alaposan körülirni, hogy ki és milyen módon erdölhet; Constatai hogj Pózna Bokor

/t/ az Eccla erdeiből erdőit /Erdővidéki Ref.Egyházmegye irattára jkv. 1761. Középajta/. In Anno 176o a Baroti Emberek közül némelyek a Sz: Ajtai Eccla erdeiben... erdölvén azon alkalmatossággal ki menvék a Sz: Ajtaiak a Barótiakra is, ember halál is történt .fa..o. 1761. Szárazaj ta/. A Sz. Egyház erdejiben marhájukat legeltető Ref tus KAjtai embereknek, ott in loco pascuationis néha néha, kivált esős időben kivántató tűznek alkalmatosságára /me/g engedtetik, hogy ha semmi magától le dőlt fát nem kaphatnának, Szabad legyen illendőképen et in tempore Solum necessitatis Supradeclarate; Azon Bkla erdejinek haszontalan és épületre teljességgel alkalmatlan nyár, nyir, füz, eger vagy berkenye nyers fából tüzet gerjeszteni: ugy mindazáltal, hogy azzal ne abutáljon senki, hogy