Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

loi a Gyepű." A gyepűről szóló írásos adatok jól kapcsolhatók a száj­hagyománnyal is, amely szerint kétféle gyepű volt: az egyik a két ha­tár között, a másik a falu körül. Átjárni az e f "yik határból a másikba, vagy az erdőkbe csak a gyepükapukon lehetett. (Határnév is őrzi emlé­két). A taresafalvi bejegyzések 1728-ban, a Kis- és nagykedei, 1792­ben a sedeséri 1798-ban, a szentmihályi 1789-ben,említik a kétfordulós határbeosztást. a határbeosztások rögzítése és leírása mellett a kettőshatár művelésmódjára is sok bejegyzés világít rá. Az 1789. évi generális vi­zitációk jegyzőkönyvei a vagyonleltár, illetve jövedelmi bejegyzések kapcsán -a legtöbb egyházközségben- a műveiésmódot is feljegyzik, s így ezekből a szükséges adatok kiszűrhetők. így pl. a Csehétfalvá­ról 1789-ből "A' Ecclesia Proventusai" c. fejezetben ezt olvassuk: "Levén az Ekklesianak Szántó Földje Cub XI Metr 1 ezeknek pedig egyik része mindenkor nyomásban maradván és a' más részének fele Búzával,más fele pedig az az az egyiknek negyede zabbal inseminaltatvan " A kadácsi Libellusból 1789-ből szintén hasonló bejegyzést olvashatunk: "XII. A Parochus Proventusai ... 82 véka férejü szántóföldei mellyekk fele minden Esztendőben nyomásban marad a fíesidumanak pedig fele Búzá­val, más fele zabbal Inséminait atik, melyekből....stb."^ A XIII. fe­jezetben a "Cantorsag Proventusai" alatt ez áll: "1. A Cantorsagnák engedett az Ecclesia a két Határban szántóföldeket mellyeknek fe­le minden Esztendőben Nyomásban maradván a másik fele Búzával Insemi­17 nalva...." A tarcsafalvi Libellusban a müvelésmódra vonatkoztatható bejegyzés így hangzik: "1789.XII. Az eklesia Proventusai Computalvan, mint hogy az Ekklesia mind két fordulóra lévő földjeinek capacitasa Cub. 30 Metr 1 melyeknek fele nyomásban marad alternative, tehát ha ennek egy negyed részét Búzával vetné az Ekkiesia ezekből Esztendőnként pro­ventust vehetne ... stb." Továbbá a XIII. fejezetben a Parochus Pro­ventusai c. fejezetben is a két határrész felváltva történő müvelésé­ről van szó: "A Szántó földeinek a két fordulóban capacitasa lévén.... ezeknek alternative vévén fel egy negyedet Buza, most pedig zab terme­sül..." 18 A szentmihályi Libellus 1789. évi bejegyzéséből a "XVI. A» Praedeclaralt Mater és Filiális Ecclesiak Parochusa Proventussai" fe­jezetben ezt olvashatjuk: "1. Levén a Papság után birato Sz.Mihályi két Határban....minthogy minden második Esztendőben nyomásban maradnak tehát fele részeket vévén fe Inseminatiora és ezeket is in [áedietate Buzara, in altora vero Uedietate zabra..." 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom