Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)
HÉT BETLEHEMES JÁTÉK ABAFI-AIGNBB LAJOS NÉPKÖLTÉSI GYÏÏJ TEMÉKIEBÔL Mint ismeretes Abafi-Aigner Lajos az általa szerkesztett Figyelő c. folyóirat (Budapest, 1876-1889) hasábjain több ízben tett közzé felhívást a népköltészet, elsősorban a verses néphagyományok gyűjtésére.^A beküldött anyag egyrészét a folyóirat "Magyar Népköltészeti Közlemények" c. rovatában illetőleg az ugyancsak általa szerkesztett Magyar Könyvesház c. önálló müveket tartalmazó- sorozatban tette közzé. Az anyag nagyobbik része azonban nem került kiadásra, jóllehet a lelkes szerkesztő és kiadó mindent elkövetett, hogy közkinccsé váljon. Az ország különböző részeiből kezéhez eljuttatott szövegeket műfajok szerint 16 csoportra osztva 9 (10?) tekintélyes kötetté szerkesztette s 1877-ben benyújtotta a Kisfaludy Társaságnak. A gyűjtemény azonban előttünk ezidáig ismeretlen okokból nem került kiadásra, s Abafi egy idő múlva visszakérte vagy kapta a Magyar Népköltési Gyűjtemény szerkesztőitől. Nem lehetetlen, hogy ez a tény vette el a kedvét a népköltészettel való foglalkozástól s késztette arra, hogy Kálmány Lajost kérje fel a gyűjtemény újonnan való megszerkesztésére. Bz hosszas levelezés után meg is történt s a kézirat - most már Kálmány válogatásában, csoportosításában és jegyzeteivel - 1892-ben ismét a Kisfaludy Társaság előtt feküdt, - és ismét nem jelent meg, hanem több évtizedre eltűnt a folklór kutatók szeme elől. Az Abafi által szerkesztett gyűjtemény kötetei közül 8 a Néprajzi Múzeum Adattárában bukkant elő 1949 őszén Kálmány Lajos illetőleg Sebestyén Gyula hagyatékának rendezése során. Ma az Ethnologiai Adattár BA 2960-2967 számmal őrzi. A 9. vagy 9. és 10.kötetet egyelőre elveszettnek kell tekintenünk, bár az sem lehetetlen, hogy Kálmány,aki a többi kötetekben is úgy végezte a válogatást, hogy az alkalmasnak itélt szövegeket ollóval kivágta,a gyűjtemény utolsó kötetét (köteteit), mely nagyobb terjedelmű szövegeket tartalmazott, szétszedte, hogy azután saját elképzelés szerint újra csoportosítani tudja, s ennek egyes darabjai - vagy annak az anyagnak a maradványai,melyből Abafi köteteit 1./ Ld. erről részletesen Pogány Péter,Szájhagyomány mentésünk elfelejtett korszaka és szervezője. Bthn. LXV (1954) 541-567 1.