Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

kérdeszte: - Vallasz-e Sándor? Aszt monta: - Nem vallok, (ő saját maga.) És mind a tiz lába ujja közé rakott egy-egy parazsat.És mindegyikné megkérdeszte, hogy: - Vallasz-e Sándor? Aszt mongya: - Nem vallok. De, ameddig ő a parazsat rakta, hazajött a számadó, át a háta mögött, de 6 nem látta. És akkor aszt monta neki; - Te Sándor, te most emehecc betyárnak akármerre, mer asztán téged ki nem vallat senkise, hogyha te akármit csinász. Kovács Gyuláné, 72 é. Vasas I. 1962.VI.13. 66./ A rablóvezér ajándéka Mint bányászkislány szulettem, nagyon sokan voltunk testvérek, tizenhárman.És igy téli estéken édesapám mindig leült a kályha mellé, befűtötte a kályhát, s akkó vót egy ilyen öreg kis szalmazsákunk, arra ráült, s körülötte az a sok gyerek,

s akkor elmesélte a bányásztörténeteket, mindent. Ô" asztalos volt, tuggya, asztalosnak tanult.A régi világba is, mikó végeztek, mint segédek lettek, akkor nem nagyon lehetett mingyár helyet kapni.És hogy több pénzt keressen,akkor eljött ide Pécsvidékre, mint bányászlegény,hát bányászlegény akart lenni.És hát hogyan mentek: egy hattyúval egy ilyen boton, mint a vándorlegények. Egyik faluról a másikigj jószántából adtak neki enni is meg aludni is.Ez régen igy vót mindenkinek. És akkor elkerült a Bakony felé.Akkor édesapám elhagyta a falut és egy erdőbe ment.Hát gonduta: mielőtt besötétedik,átmegy az erdőn, dehát ő nem is tudta, hogy hol van és mindig messzebb ós messzebb bekerüt az erdőbe} besötétedett. És ő fiatal volt,olyan tizenhét,tizennyolc éves. Sokszor mesélte. És akkor kezdett félni, hogy hát most mit csináljon? Az erdőbe se mert ugy maradni, csak ment, ment, ment.És nagyon messze egy pislákoló kis lámpafényt látott, messziről igy mutatkozott .És akkor ugy örült neki, azt hitte, talán valamely kis háznak az