Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

A vőlegényes házhoz megérkezve a vőlegény leemelte s nyilváno­san megcsókolta a menyasszonyt, mintegy elismerve ezzel,hogy felesége. Szntán következett az uj családba való ünnepélyes befogadás, a szülők­kel és a többi házhoz tartozókkal való csókváltás, együttivás által. 'Ugyanekkor a hozományt is bevitték a házba, részben ekkor győződhettek meg a szülők arról,hogy a menyasszony szülei beváltották-e ígéreteiket. Alaposan meg is birálták.A menyasszonyt ez után a ház asztalának tisz­teleti helyére ültették,ami immár a házhoz való tartozását fejezte ki. Az éjfélkor tartott "nagy asztal" alkalmával a vőlegénnyel egy tányér­ból evett, s közösen fogyasztották el a termékenység*-varázsló ételt. Az elhalás és az asszonnyá levest jelentő bekontyolás a vizs­gált időszakban sorrendben felcserélődötto A bekontyolást a vőlegény hozzátartozói közül végezte valamelyik asszony, s a közben mondott jó­kívánság is az asszonyi élet nehézségeire figyelmeztette a menyasz­szonyt. A bekontyolt menyasszonyt a vőlegénynek álcázott alakok között meg kellett találnia, s összetartozásukat csókkal elismerni. Az asszo­nyok a menyasszonyt szokásos befogadási szertartással csoportjukba fo­gadták, ugyanígy a vőlegényt is a házasemberek, s erre ittak. Az asz­szonnyá, emberré levest az egybegyűlteknek ünnepélyesen kihirdették. A menyecskének menyecske voltát bizonyítandó különféle munkát kellett ekkor végeznie. Az elhalás ez után ténylegesen meg is történt, ugy, hogy a la­kodalom másnap reggelén a lakodalmi kalács meghordozása alkalmával már az uj menyecskét mutathatta be a fölvonuló lakodalmas nép,a falut meg­kerülve, az egész közösségnek. Az egyház is elvégezte az asszonnyá avatás szertartását az uj aenyecskén» A menyecskéhez legközelebbi viszonyban álló asszonyok, leányok hozzátartozásukat, szolidaritásukat kifejezendő, meglátogatták, s aján­dékaikat adták át neki, amiknek jövendő háztartásában látta hasznát. Ugyanekkor a menyasszony szülei által küldött ételeket hoztak,melyeket elsősorban az uj párnak, s az örömszülőknek kellett elfogyasztaniuk. Az uj menyecskének ezután igyekeznie kellett megszoknia apósa, anyósa házánál, amit az egy heti hazameneteli tilalom is elősegített. A két kapcsolatba került családnak lakodalom utáni összejövete­le a "barátság elmélyítését célozta.Ezt szolgálta az ez alkalommal tör­tént együttes étkezés, kölcsönös ótelajándékozás. A közvetlenül a házasság megkötését célzó cselekmények abban a

Next

/
Oldalképek
Tartalom