Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

rem ajtaja és akkor kezdték felolvasni a munkasokat. Kilencszázötben kitört egy nagy sztrejk, a lovasságot kivezényüték ide és abba a házba, ahol az imdáság történt,a felolvasó terembe a lovakat kötötték be.És a lovak leharapták Krisztusnak a lábát. És a sztrejk után, nyolc hetes sztrejk után mentünk munkára,ujból akarták azt kezdeni, ami abba maratt, ugye az imádságot. Hát persze mi fiatalok már nem mentünk bele, lóistállóba mi nem fogunk imádkozni. És igy szűnt meg akkó minálunk az imádság. Bánkuti Antal 73 é. Borbálatelep 1962.VI.10. 48./ Borbála és az apja Valamikor régen az öreg bányászok Borbála napját mindig megünnepelték. Eát volt egy tisztelendő, az kereste, kutatta, hogy miért ünneplik meg (a) Borbála napot.Bgyszer kérdezte egy öreg bányásztól,hogy miért ünneplik ezt a Borbála napot? Azt mondta, hogy ez az ő védőszentjük. Mer a Borbála nem volt szegény lány,egy gazdag embernek a lánya (volt) és mindig a táróba ment (a lakáshoz közel volt egy táró) és mindig oda ment Borbála és segitett a bányászoknak. És az édesapja nem akarta engedni, hogy ő a szegényeken segitsen, de annak ellenére mégis elment. Bgyszer egy napon bement és nézte, hogy hogy dolgoznak a bányászok s azt mondta: - Siessetek, meneküljetek, mert összefog menni a táró! Alig menekültek ki,össze is ment a táró. A szegény lány búslakodott hogy nem tudott bemenni a táróba, hát keresték, kutatták, azt mondták: valahol nyilasnak kell lenni. Meg is találták ezt a nyilast, megint utat törtek és eltakaritották a köveket, a szenet, a fát és megin újra kezdtek dolgozni. A leány megin odament a szegény bányászok közé. Az apja nagyon haragudott, megakarta kövezni. 3gyik napon megin elment a lány és az apja utána futott,meg is dobálta kővel, a leány bemenkült a táróba és a táróba futott végig, mer a tárónak a túlsó felin is volt egy nyilas. Az édesapja eltévedt egy mellékuton, meg is halt ott.de a leánya megmenekült.