Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

- iá 35. / Bergmánlik a kocsin

. Régi időben megtörtént az,mikor a bányászok hazamentek, - fölültek a lovas kocsira és ugy mentek haza.És jött tizenöt, husz,huszonöt berkmánli, olyan apró kis emberecskék voltak,olyan pici kis lámpákkal és felkéretőztek a bányászok kocsijukra, hogy vigyék őket is haza. Dehát ők meggondolták magukat, azt mondták: nem engedjük fel, úgyis olyan nagyon sokan vagyunk és - hát nem fértek fel. Na de hát ők azért mégis csak fölültek a kocsira, dacára annak, hogy nem engedték föl és bizony meg is érezték a lovak, nagyon nehezen tudták húzni a kocsit, úgyhogy már mikor kimerültek, kifáradtak a lovak, a berkmánlik leszálL tak és azt mondták azoknak a bányászembereknek: - Lássátok, előbb engedtetek volna föl,mikor kértünk, nem történt volna meg ez, mert fölszálltunk volna és zágult volna a paripátok és egy-kettőre hazaértetek volna velünk együtt. És egy másik időben volt,akkor szintén jöttek ezek a kis berkmánlik, ezek a kis törpe emberek a lámpákkal és főkéretőztek.Föl is engedték. Hát megindították a lovakat, hogy menjenek és egy-kettőre,mintha egy szélvész vagy egy paripa vitte volna őket, ugy záguldtak,mintha a levegőbe repültek volna és egy kettőre hazaértek. Plei3ek Mártonná 59 é. Szabolcsbányatelep 1962.VI.1. 36. / Az erdei valami, amit cipelni kellett Azt is emeséte az én apám, mikor ementek az erdőbe és valahogyan eltévedtek és akkó ráugrott valami a hátukra és röhögött és aztán elköllőtött vinni addig, mig ez leakart menni.És akkor leugrott és elszaladt röhögve. Ilbricht Károlynó 85 é. Pécsbányatelep 1962.VI.8. 37. / Az éiféli kisértet Én magam is láttam egy valamit éjjel tizenkét őrakor,akkor tizenhat éves voltam. Jöttünk haza a boltból (ott, ami van a kulturnál, ottan vásároltunk). Soká köllött várni, tizenkét óra volt. Hazajöttünk. És ahogy