Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

akkor aki ráért, az dúrta a szemet. Orosházán viszont garmadából szórtak. A szemet csak akkor dúrták odébb, ha a széljárás úgy kívánta. A szóró mögmerítötte a szórólapátot, és a szemet szélnek dopta. Megcsavarta a lapát nyelét, s a sarkával szétvágta, szétterítötte a szemet. így a kisebb szél is jobban ki tudta fújni a szem közül a polyvát. Amint a szóró egy lapáttal felszórt, utána nézett, hogy a következő lapáttal hogy szórjon. Amikor jobban fújt a szél, nagyobb lapáttal merített és alacsonyabbra szórt. Amint gyengült a szél, kisebb lapáttal magasabbra hajított. Annakidején a tapasztalatlan ispán megkérdezte a szórótól: ..Miért néznek a feldobott szem után?" ,,Hcgy leessön!" — volt a felelet. Az ispán nem hitte. Erre a szóró egy lapát polyvát vett fel. Nem hullott belőle semmi sem. Ilyedten mondta erre az ispán: „Az Istenért, nézzön csak utána!" Amikor erősebb szél fújt, ketten is szórtak. Felváltva hányták a szemet. Amikor az egyik szórt, a másik merített s azután fordítva. A fölöző azt szokta mondani a szórónak: ..Úgy hajizsd. hogy a kalapomra szóróggyon!" Ekkor nem csapta le a szél az aljba a szemet. Szórás közben a lapát vége félkörbe összetömörítette a szóró előtt a szemet. Ezt févajnak hívták. Ha magasra nőtt, lapáttal levésték és felszórták. Ha nagyon erős szél fújt, nem lehetett szórni, mert elcsapta a szél a magot. Ilyenkor mondogatták: „Most jó szél fúj. Vasvellával is lőhet szórni!" Ti., ha ilyenkor a garmadát a szél felől vasvillával megpiszkálták, kifújta a szél a szem közül a polyvát. Nagy szélben ezt is szokták mondani: „Jó zabszóró szél fúj! Érdemes vóna szórni a pojvájáér!" A nagy szélben felszórt zab polyvája értékes, mert a zab nagy részét a szél belefújja. Ugyanis a szem könnyű és a felülete nagy. Amint a tiszta szem széle jól meglátszott, a szem és a polyva közé leszúrtak egy karót. Ajhajtókarónak, févajkarónak hívták (XIII. t. 3). A fölöző a hosszúnyelű fölözősöprűvel (XIII. t. 1) a karóig fölözött. A karó felé hajtotta le a szemről a ráhullott szemetet. A polyvát, szemetet előre hajtotta félkörbe, karimára. A lóganét pedig jobbra-balra lélükdöste. Időnként a tiszta szemet kisgereblyével, szemtolóval elsimították, laposították, mert másképpen a fölöző nem tudott fölözni. Ha a szem megszaporodott, egy szemtolót a szem végébe fektettek. Az erre fektetett deszkán járt a fölöző. így nem gázolta a szemet. A lábnyomban összegyűlt szemetet nehéz lehajtani. Amikor néha a szemre csomósán hullott a polyva, a fölöző odaszólt a szórónak: „Beköpött!" A szóró igyekezett úgy szórni, hogy ezt elkerülje. Orosházán a fölöző felőzéshez zsákot húzott a fejére. Amikor a fölöző egy hajtást lehajtott, az ajhajtó verni kezdte a karón túl leesett polyvát. Apró, rázogató mozgásokkal húzta lefelé a polyvát. Erre az ajhajtógerebjét (V. t. 3) használta. A kezdéskor jobban verte, mint később. Rázás közben oldalt haladt. Ha végig ért, akkor az összegyűlt karimát seggölve verte tovább. Amikor a gereblye foga a földet érte, nem verte, hanem húzta a polyvát. A karima fogta a polyvát, és a szél nem mindet vitte tovább. Tehát az aljhajtó a karótól eleinte kiverve, majd húzva hátrafelé hajtotta a polyvát. Arra vigyázott, nehogy a szem is hátrafelé kerüljön. Egyesek a polyvát kisgereblye helyett nyirfasöprűvel