Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A kender termesztése

dert tövestől kellett kinyílni. Minél közelebb sikerült a kendert a föld színe felett összefogni, annál több remény volt arra, hogy a szálak tövestől kiszakadjanak. A kinyűvött szálakat összefogták, és a ritkább területre fektették. Egy-egy csomóba egy-egy összemaroknyi kévét gyűjtöttek öszsze. A markokat aztán kivitték a tábla mellé és a saját szálával bekötve a földre ikszbe rakták. A kévéket egy kötéllel kötötték be. X alakban fektették a földre. Csak egy kéve feküdt egészen a földön. így jobban száradt. Ha a renddel végig értek, akkor egy másikat kezdtek. Addig száradt így. míg a lombját könnyen le lehetett verni. Amikor megszáradt, lelombozták. A kévéket egyenként kézbe vették, s a töve közelében fogva, a lombos felét a földhöz veregették. Ezt addig csinálták, míg a lombtól megszabadult a kéve. A lelombozott kévét félretették, s harmattal saját szálával megint bekötötték. A második kötelet a kéve felső részére kötötték. A kötés után a kévéket kúpokba állították. A kúp rakását többféleképpen kezdhették. Egyesek egy kévét felállítottak, s azt rakták körül kévékkel. Egyesek kétszer két kévét összetámasztottak, s ezekhez támogatták a többit. Egy-egy kúpba 25—30 kévét raktak. A kúpok egysorba sorakoztak. A magvas kender nyűvése egyszerűbb volt, mert nem kellett válogatni. Annyit fogtak össze, amennyit bírtak. Ha a töve földes volt, a földhöz veregették. A kinyűvött kendert a felszabadult területre sorba kévékbe rakták. Annyi sorból rakták ikszbe a kévéket, hogy ne kelljen a kévéket messziről hordani. Ha messziről kellett hordani, akkor új ikszét kezdtek. Ezért az iksz-rendben hézagok voltak. A magnyerés céljából meghagyott kendert csak akkor nyűtték fel, amikor a mag beérett. A nyűvése úgy történt, mint fentebb leírtuk. Szokták a magkendert külön is termeszteni. Kukorica között szálanként termelték. így egy-egy tő elágasodott s több magot termett. Az ágasbogas kendernek nem volt sima a szála. Vagy goromba kötélre használták fel, vagy eltüzelték. A kinyűtt magkendert kévébe kötötték, s úgy rakták össze, hogy a magvas részei egymáson feküdtek a földön. így füllesztették a magot. Ezáltal könnyebb volt kiverni. Füllesztés után szétrakták száradni, s ponyvát bottal elverték, vagy emberek eltaposták. Űgy verték ki. mint a babot. Ha két kötéllel kötötték be, akkor a felsőt levették. Ekkor terült a kéve, s magot jobban kilehetett verni. Verés közben a kévéket forgatták, igazgatták. Szelelés előtt kisrostával karéjozták. Az apró törmelék átesett a rostán, és a nagyja a tetején csomóba verődött. Ezt kézzel lehányták róla. Vagy olyan rostán rostálták, melyen a mag az aprósággal együtt átesett. A kivert magot rostálás után kasba, kosárba, teknőbe szelelték. A tiszta magot vászonzacskóban tárolták. 5. Aztatás Lombozás után ásztatták a kendert. Igencsak minden tanyában volt sömjék, gödör, s ott áztatták. Ha nem volt, akkor olyan helyre vitték, ahol áztatásra alkalmas vizesgödör volt. Sokan bevitték a kendert Orosházára vagy Tótkomlósra. Minden községben volt s ma is van kendöráztató.