Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A kukorica termesztése

Nem számított, hogy többet kellett utána kapálni, mert kukoricaföldjét kiadta résziből, s a részesek kapálták meg. A növénytávolságot a vető szabja meg. Az egyik a ritkább s a másik a sűrűbb kukoricára esküszik. A pusztán azt tartják, hogy: ,,Sűrű búza, ritka kukorica nem csalja mög az embört!" Általában nem félnek a ritka kukoricától, mert nagyobbra nő a cső, s szikes földön nem sül ki. Az orosházi emberek ezzel szemben azt állítják: „Ott a csű, ahun a tű!" Az orosháziak a sűrű kukoricát szeretik. Igaz, hogy a földjük sok helyen bírja is. c) Barázda fenékre hányatás A pusztán az 1880-as években már ismerték a kukoricahányatót. Elterjedését annak köszönheti, hogy pontosabban osztja el a kukoricát és a szem nem ugrál széjjel a barázdában. Előnye még, hogy egy munkaerő felszabadul, s a szántó egyedül is jó munkát tud végezni. A századfordulón már majdnem minden valamire való embernek volt hányatója. A vetőgépek elterjedése után a hányatok sokat vesztettek jelentőségükből. Miután a vetőgépek után biztosabb a kelés, és a lókapával is előnyösebb dolgozni, a hányatok száma állandóan fogy. Ma már általában géppel vetik a pusztán a kukoricát, de még elég sokan barázdára hányatják. A hányatónak több típusa van. Az egyik fajta szerkezete a következő: A kukorica egy fenyőfából készült, lefelé keskenyedő, fedővel ellátott szekrénykébe kerül. Alsó nyílását egy henger zárja el. A henger két oldalán egy-egy kerek mélyedés látható. A hengerhez egy kefe simul. Az a feladata, hogy a hengerről a szemeket lesöpörje. Ezáltal csak a mélyedésekben lapuló szemek ponyognak ki a henger forgatásakor a hányatóból. Ha a kefe jobban tapad a hengerhez, akkor kevesebb szemet enged a mélyedésekbe és fordítva. A hányató csűve szabályozható. A cső a szemet a barázda fenekére vezeti. A vetőhengert a borázdában járó kerék forgatja. A kerék forgása nélkül a hányató nem működik. A hányatót többféle módon erősítik a gerendelyre. Az egyik eljárás szerint egy-egy lapos vaskarral erősítik a gerendelyre. A két kar kilyuggalt vége egy lapos, szegletes fa vésetébe illeszkedik. A szegletes fát egy cnggal, U-alakú vassal s két csavarral rögzítik a gerendelyre. A másik mód szerint a tartály füleibe egy L-alakú vasat dugnak, melyet egy cuggal erősítenek a gerendelyre. A hányatót úgy állítják be, hogy hátrafelé egy kissé ferdén álljon. így a kereke akkor is éri a földet, ha a talaj egyenetlen. A hányató vetés közben vagy hátramarad, vagy egy kissé előre leng. A kereket a barázda fenekére a hányató súlya nyomja. A fejlettebb szerkezetű hányató fenyőfából készült tartója lefelé alig keskenyedő. Alul félkörben végződik, s a félkörív bádogból készült. A tartályt egy deszka két részre osztja. A kukorica a felsó részben egy csövön keresztül jut az alsóba, a négykarú vetőkoronghoz. A korongot a tengelyre szerelt vaskerék forgatja. A kanalak egy csövön keresztül hullajtják a magot. A tartály két vasfülét ráhúzzák a gerendelyre erősített tartóvasra. Vetés közben a hányató a tartóvason föl- s lejár a talaj egyenet-