Takács Lajos szerk.": Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1962)

Katona I.: Ujabb változatok "A két púpos ember" meséjéhez (AaTh 503)

pggjüál megszabadítják (és gazdagon megajándékozzák). B Púpos társa (gazdája, gazdag szomszédja) megirigyeli szerencséjét s ugyanabban az időpontban elmegy ugyanarra a helyre és a szellemlények kiegészített (módosított) nótáját egy ujabb napnál megtoldja s ezáltal ritmikailag (mágikus jelentésében is?) elrontja. Büntetésül hátára ragasztják a szegény ember púpját (miáltal az övé kétszer akkora lesz,vagy ha eddig púpos nem volt,most azzá válik).* E tipuskép összeállításánál csupán a Szabolcs-szatmári és az Abauj-zempléni változatokat vettük figyelembe, a moldvai csángó és a békésmegyei román változatot, mint a magyar mesekincsben nem hagyományos szövegeket, figyelmen kivül hagytuk. Ha a moldvai csángó változatról azt is mondtuk, hogy mint irodalmi forma, jövevény,a bennefoglalt hiedelemképzetről semmiképpen sem állithatjuk ugyanezt. A daloló, táncoló szépasszonyok közismert alakO jai az erdélyi magyar néphitnek. Kolumban Samu egyik székely adatközlője így beszélt róluk: "Velem, az istennek legyen hála, meg sem próbálták sova s ha mástól hallottam vóna, nem es hinném, de az öreg Balázsi Lajos bátyomtól hallottam, őkeme pedig, az isten nyugtassa meg, ojan ember vót, hogy sova hazug beszedőt nem vett a szájára. A dolog ugy esött, hogy B.L. bátyom egy szép napon jött haza Bibarcfalváról. Mikor Rakottyás pusztájára az erdő közül kiért vóna, hát lelköm istenöm, csak eleibe áll egy csomó szépségős szép fejérnép nagy énekszóval s táncolva, kénájják kaláccsal s borral, oszt hijják táncolni. A kalácsot elvette, de a bort megköszönte, hogy nem szokott viznél egyéb itallal élni sova, táncolni pedig mán éppen el akart indulni, met akkor még őkeme es éfiu vót s a leányok es szépök vótak, de akkor hirtelen eszibe jutott, hátha ezök a szépasszonyok. Csakhogy héjába vonakodott, met azok megfogták s elhúzták ugy es. Akkor ijettibe elkiátotta magát: Uram Jézus én Istenöm ne haggy el! s abba a helybe ugy odalett az egész fejérnép-sereg kalácsostól, mindenestől, mintha soha ott se lett vóna. Erre nézi Lajos bátyom, hogy vájjon a kalács, mit tőllik elvett s a zsebibe tet^ ott van-e? Ott vót, csak, engedelmet kérek, mind tiszta lóganyéjé vót vátozva. Jó szerencse, hogy nem kezdett véllik táncolni, met azok addig el nem hagyták vóna, mig a lelkit es ki nem táncolta vóna." (Adatok az udvarhelymegyei székely néphithez. Ethn.Vl/1895/. 300-301 p.)