Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)

Növénytermesztés - Szőlő

egynek-egynek juthatott. Lényegében az ekkor megszerzett terület lett az átányiak szőlője, bár kisebb szőlőbirtokokat később is többen vásá­roltak a hevesi uraktől. A megvett szőlőföldet az uj gazdák mezagyekaróval vagy mezsgye­kővel jelölték meg. A tagnak a dülőutra eső részét tisztásnak hagyták, későbbi épület vagy valamilyen állás számára a fogatnak,de ide már nea eperfát ültettek, mint a régi szőlőkben, hanflm diófát. Kijelölték a közös kutak helyét is. A vétel 1911 őszén történt, az uj birtokokat "télen forgatták, tavasszal ttltették". "Rem azon az alapon ttltettek, mint régen. Együd János és Kusper József irányítottak,a többi ment u­tánuk. Ezentúl sorára ment a szőlő, nem csatornára." Voltakép ekkor hagyták el az átányiak általánosan a filloxéra következtében eredmény­telenné vált hagyományos munkamódókat és kezdték alkalmazni egységesen a szőlők ujra-telepítestvei országosan terjedő uj szakszerűbb eljárásé kat. Behozták az utalót, hogy a 70-80 cm mélyre felásott földön a tőkék helyét kisorozza. Az utalót addig csak'az átányi dohánykertészek ismerték az urasági földeken. Most az utalót a szőlő alá 80 és 100 cm távolságra állították be, ebből 80 cm volt a tőketávolság, 100 pedig a sortávolság.A mélyen fordított földbe nem lehetett többé ásóval ültet­ni. Együd János kezdeményezésére általánosan elterjedt a villás szőlő­ültető s a furkó használata. Uj volt az ültetett vesszőféleség is: el­lenálló vadalanyba oltott "ótvány vessző". Magával az oltással az átá­nyi gazdák nem igen kísérleteztek. Közösen hozattak vesszőt Abasárról, Verpelét s Eger környékéről. "Hazai vesszők" voltak ezek: ezerjó,kövi­dinka, rizling, szlankamenka, sárfehér. Mindenki több fajtát igyeke­zett telepíteni: "egyik évbe az egyik termett, másikba a másik, így biztosítva vót, hogy valami bora lesz". E fajták mellett csak később tttnt fel a nova, dcravera, otelló, izabella. "Abasár tájékárul került az is, egyik ültetett 10 szálat, a másik 20-at, így elharapódzott..." "Ezóta van a szabad gazdaság a szőlőbe* - mondják. "A régi szőlőkbe még megvót a fegyelem, nem vót a rossz, nem vitte el egyik a másikáét, most sok panaszkodik, hogy a szomszédja megszedi. A nyomásos gazdaság se vót rossz, amíg ugarba vót, az alatt pihent meg a főd, ugy tartották az öregek." Az első épületek a hevesi homokon is csakolyan kunyhók voltak, mint az öreghegyiek. 4gast ástak le előre is, hátra is, arra szelemen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom