Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1961)

Vincze István: A szőlőhegy birtoklása és rendje

földesúrtól "commitált" jogok alapján a városi tanács, illetve a város bírája mint főhegybiró gyakorolta. 1 regulációk betartására rendelt nagy hatáskörű tisztségviselők, akik az alájuk rendelt kerülőkkel és pásztorokkal biztosították a hegy rendjét.Felügyeltek a szőlők megmun­kálására, ellenőrizték a kerülők, pásztorok, vinczellérek tevékenysé­gét és kisebb vétségekben Ítélkeztek. Törvényesen eljártak a gazdák, szomszédok, munkások között felmerülő villongásokban, nézeteltérések­ben. A művelés ellenőrzése végett tartoztak M a Hegy Birák minden esztendőben legalább háromszor az egész Szőllő Hegyeket, ugy mind Met­széskor, Kapálláskor és Fedéskor Szőllőrűl Szőllőre lajstromok szerint megjárni és ki miképpen viseli Jószágának gondját, meg vizsgálni és szemekben tűnő hibákat feljegyezni és kinek S z őHój e Munkáját, vagy állapottyát rosszban és a Regulátiő ellen talállyák, először önnön ma­gok intsék meg ollyan Gazdát, Nevéhez jegyzésben tevén, hogy megintte­tett; melly még után ha másodszor fogyatkozásban találja Ugyan azt, a Város Birájának és Tanácsának adgya fel,hogy keményebben dorgáltasson. Ha harmadszor is abban talállyák, ismét adgyák fel valóságos büntetés­re..." A hegybírók "szorgalmatossága lészen Hegykerüllőket és Pászto­rokat ki állítani...tehetségek szerint jó embereket szerezzenek és kü­lönös vigyázassál legyenek utánnok és semmi hibájokat el ne nézzék és magok munkáira ne fordítsák..." - "Szőllpásztoroknak jó lelkiismeretű, amennyire tapasztalhattyák Legényeket fogadgyanak és azokat a Város Nótáriussá által szoros hittel meghiteltetvén, azok megyejeket, vagyis Districtussukat, hogy tudniillik ki meddigh fogja őrizni és hány gaz­dáknak szőlőjik fognak vigyázások alatt lenni portió szerint feloszta­ni., .köteleztetnek." A hegybírók fizetése 50 forint volt, amit a szőlő kapás száma után vetettek ki, és amelyiknek fizetésére a földesúr allodiális sző­lőjét kivéve minden szőlősgazda kötelezve volt. A hegybírók fizetésö­ket a polgároktól a városházán szedték be "hittevéskor", a város ju­risdictioján kivül esőktől pedig szüretkor. Hegykerülők és pásztorok - a birtokközösség fogadott és fize­tett alkalmazottai. Á kerülők fizetése 40 Rhenes forint, a pásztoroké 5 Rh. forint, és minden darab szőlő után egy font hus és egy kenyér. A kerülők egész éven át szolgáltak és tartoztak "éjjel-nappal a hegyeket járni,Vinczellérek, Pásztorok és Munkások után vizsgálódni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom