Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Dömötör Ákos: Mihályiak sümegi lakodalomban

Hossza az én utam, amelyre indulok. Ízért ió istenes, tehozzád fordulok, S téléi buzgó szírrel kegyelmet esdeklek. Mert áldást és békét csak teled nyerhetek* Kérlek, hogy el ne hagyj, e nehéz soromban, Szent fiaddal együtt állj mellettea nyomban. 4 dd, hogy boldog legyen az én páros életem, inden ösvényemen te légy a vezérem. S zívemből szeretett édes jé szüleim, s kik jelen vagytok, rokonaim, testvéreim, Kísérjetek ti is az isten házába, A mindenhatónak szentelt templomába* S kérjétek az istent, értem imádkozva, Bő áldását adja szent házasságomra* Induljunk el a szentháromság nevében, B nehéz utamon vezéreljen isten! Az első vőfély keszthelyi ismerős volt, géplakatos; a köszön­tőt erre az alkalomra vőfélykönyvből tanulta Keszthelyen. A köszöntő hallgatásakor a menyasszony érzékenyült el leginkább; a többiek termé­szetes komolysággal hallgatták.(Mihályiban nem szoktak menyasszony bú­csúztatót mondani*) A menyasszony búcsúztatása után elindult a lakodalmas nép* I­lől ment a násznagy a nyoszolyőasssonnyal, utánuk a menyasszony az el­ső vőféllyel, majd a vőlegény az első koszorúslánnyal. Násznagy a kö­zeli keresztapa volt. (Igy nevezik a keresztapák közül ast, aki a leg­közelebbi rokon.) Ha nem tud jönni,tisztségét vagy a menyasszony báty­ja, vagy a jelenlévő rokonok közül a legközelebbi rokonságban levő töl­ti be. A menyasszony fátylát a kiskoszoruslány és a kisvőfély fogta. Ezután a vőfélyek haladtak a koszorúslányokkal párban, végül pedig a rokonok sora. Csendesen, halkan beszélgetve párosan haladtak a temp­lom felé. A templom előtt felbomlott a menet, amíg bementek. A meny­asszony és a vőlegény az oltárhoz állt,jobbra-balra a násznagy a fele­ségével és a nyoszolyóasszony a férjével, a lakodalmas nép pedig fél­körívben tőlük három méternyire helyezkedett el. A lakodalmas nép a papi ceremóniák után elvonult az oltártól.A templomkapunál megálltak, a menyasszonyt és a vőlegényt megcsókolták jobbról-balról, és néhány jókívánságot mondtak. A menyasszony később slmesélte, hogy az oltártól való távozás után rögtön mondott valamit a férjémek, mert "aki ekkor először szólal meg, as lesz az úr a háznál kettőjük közül". Útközben hazafelé a menyasszonynak el kell dobni va­lamit, leginkább zsebkendőt szoktak elejteni, hogy a vőlegény felemel­je és így felesége előtt térd-fejhaj tó legyen. (1st a menyasszony any-

Next

/
Oldalképek
Tartalom