Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)

H. Kerecsényi Edit: A baromfi ültetése és keltetése Galgamácsán

Igen elterjedt például as a szokás, hogy a "sorzsokát" a tyú­koknak adják, azzal a céllal, hogy megttlésre bírják éket. Hi a morzsó­ka?: "Hikor kenyeret süt az enber, a tásztás kezét ledörzsöli liszt­tel a gyérédeszkára és odaadja a tyúkoknak. Kora tavasszal csinálják, aikor aég nagyon érdekli az enbert a kotlés tyúk." (8) "Horzsókát szoktunk adni, azt a savanyú kovászt, úgy hamarább lekotlik. H agyon szereti a tyúk, elősegít* a szervezetit." (27) Tannak azonban egyéb, azonos célt szolgálé eljárások is." Beates korpát is adnak sokan, én is adtam már." (8) A követkézé asszony ismét ujat mond: "Ha azt akar­ják, hogy megheverjen, megsavanyodott kenyérkovászt adnak neki." (19) "Savanyúkáposztát is szoktak ilyenkor a tyúkoknak adni" (36) - halljak ismét egy adatközlétől. Bgy harmadik szerint: "Tan olyan is,aki pálin­kát önt beléjük." (8) 5 Sgyes szokások már jdval a kívánt ültetés előtt igyekeznek biztosítani az eljövendő korai kotlást és kotlőbőséget, illetve a si­keres kelést. Bnnek egyik sajátos módja a patkó sár alkalmazása. "Hikor mennek a lovak és a patájukból kiesik a kemény sár, azt, ahogy kere­setlenül megtalálom feldobon a padlásra, ahol a tyúkok ülnek, akkor hamar megkotlik a tyúk. Az idén is tettem, és van is már kotlósom." (19) Be egyéb szokásokról is tudunk Galgamácsán. "Hikor a gazdasszony kenyeret süt, ninden szakajtót fordijjon lefelé, mert különben nen ül­nek a tyúkok." (33) Többen mondták: "A tojás tyúkok közé tesznek első­ürgeszőrt, a fészekbe teszik, akkor msgkotlanak* Azért is van, hogy szaporodjanak." (3) Izek a szokások már nem általánosak: csak néhány öregasszon gyakorolja már őket. A karácsonyi "f iaskukorica" etetésének pedig már csak az emlé­ke van meg, akárcsak a pásztorkalácsnak. Az öregek vallomása szerint, fiatalkorukban, a nuit század végén aég élt ez a szokás. "Karácsony böjtjén reggel asztal alá teszik a fijaskukoricát - amit ősszel fél­retettek - és délután már oda is adják a baromfinak. As a célja, hogy hamar megkotyogjon, sok csibe legyen. Ha már nem teszik ezt." (4) A szokásnak másik változatát a tojásválogatással kapcsolatban alkalmaz­zák. A kultúra fejlődésével Uácsán sokakban megingott a hit a fent említett szokásokkal kapcsolatban.Különösen a fiatalabbak között akadt sok kételkedő. Panaszkodnak is miatta az öregek: "Ma még azt is,ha azt mondom, ha kenyérkét sütsz, adjál neki (tyúknak) összekevert morzsát, azt mondják: boszorkaság, marhaság." (28)

Next

/
Oldalképek
Tartalom