Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben

A juhokről lekerült gyapjút a helybeli kereskedők vették meg. Szek azonban általában kifogásolták a kéki magatarti juhászok gyapjúját. A juhaik ugyanis a község tőzegföldjén valő legelésük közben sok tőzegport magukra szedtek. Igy a gyapjúk fekete tövttvé vált. (A kékiek a portőzeget általában pttfőnek nevezték. A kéki juhászok így a kis részen fekete színű gyapjút pflfősnek mondták.) A kereskedők szerint a tőzegi gyapjú nemcsak piszkosabb hanem gyengébb szálú is volt más gyapjúknál. Ilyen címen azután az áráből 3-5 %-ot is levontak. Amíg a juhokon nagy gyapjú volt, addig nem verte le őket az idő. Ha azonban a nyírásuk után hideg, sűrű eső jött rájuk, az már elcsigázta őket. (Szereti a juh az esőt, mondta Kassai József, - de csak úgy, ha maga nem ázik.) Elpusztulhat utána akár egy csapat is. Azért esős időben kivette (kihajtotta) a juhász a pucos juhát a léckából, s hajtogatta, melegítgette, míg az eső el nem állt vagy egy jószívű ember be nem fogadta az üres istálójába vagy pajtájába. A nagy melegben már engedték, hogy a juhok egymás árnyékába húzódjanak. Ha egyik-másik legelő felsült,akkor azt a juhásznak kénytelenkelletlen ott kellett hagynia. S ezek a szegény emberek már éltek, ahogy tudtak. Birtokukba vették az utakat. Azokat ingyenesen legeltethették. Erre nézve legkiadósabbak voltak a még ki nem kövezett nyírségi homokos törvényhatósági utak.Ezeken ugy hajtogatták a juhokat,mintha távoli helyeken bérelt legelőjükre törekedtek volna. Tíz napnál azonban nem tartott tovább ez az áldatlan állapot. Kéken ez alatt az idő alatt már szabadultak a tarlóföldek. A tavaszi és nyári időszakra homoki legeltetésre otthon maradt magatarti juhászok életlehetőségei és legeltetési módjai sem minden tekintetben egyeztek a régi kommenciős juhászok életlehetőségeivel és legeltetési módjaival. A juhok indítása alkalmával már nem használtak karikás ostort. (Az ilyenek is hozzászoktak már az állatok kisebb zajjal való kihajtásához.) Szeles,esős időben a határszéli árkok partján kialakított kettős akácfasor alatt kerestek és találtak a didergő állatoknak védelmet. (A régi határszéli árkok partjain korábban még nagyobb részben csupaszon állták. Kisebb részben voltak csak fával ültetve. S ez a fa is többnyire a semfú-semfa névvel is emlegetett enyhelyet nem nyújtó li- ciom /Lycium barbarum auct./ volt.)