Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)
Nyárády Mihály: Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben
Tóth Istvánék gömelyeszárítőja kalitkaszerű volt. A vázát vékony fából készítették, s vesszővel ritkásan körülfonták. Igy a macs ka a szárítóba tett gömelyóhez nem juthatott.A szárító fenekére nádlé- szát (náddarabokból madzaggal készitett lapot) helyeztek, tiszta zsen- dicés ruhával minden nap letörölték. A gömelye a szárítóban megkelt . Belül lyukacsos lett. Kivül hajassá vált. Ha a nap megsütötte, a zsír szemenként kijött rajta. Az ilyen gömölyének mogyoróize volt. S ennek az volt a magyarázata, hogy fölözetlen tejből készítették, és a fejeshez, valamint a gömelyecsináláshoz használt eszközöket tisztán tartották. A kéki régi oltókészítésről szóló adatom nem lenne teljes, ha meg nem emlékezném arról, hogy néhai Minya Perencné szerint a régi pásztorok (juhászok) egyike-másika az oltó alapanyagához egy rézgarast is hozzátett.Amivel azt igyekeztek elérni, hogy a gömelye belseje lyukacsosabbá váljék. A gömelye anyagának az első feltörése utáni savójából zsendi- cét főztek.Ezt a savót egy edényben a tűzhelyre tették, s kis tűznél főzték. A savót kanállal az aljáig kavargatták. Ha a habját feladta, a tűzről levették. Akkor már a tűróját is feladta.A zsendice olyan volt, mint a friss fejős tehén gnlásztá ja . Ha a zsendice savója alá sebes (nagy) tüzet raktak, a savó felforrt, s nem adta fel a túróját. A gömelye második feltörése utáni savót habaráshoz használták. A gömsjét, a zsendicét és a habarni valót a községben szívesen megvették. Tóth Istvánná a tejből vajat nem készített. A juhokat toklyó-koruktól nyíratták. Erre legalkalmasabbnak május végét találták. A nyírást megelőzte a nyírok felfogadása, s velük a nyírás pontos idejének meghatározása. Tóth István Bogdányból (Nyirbogdányból) vagy Megyeiről (Vasmegyerról) fogadta a nyírékat. Ezek kisgazdáknak mondták magukat. A juhászok paraszt néven emlegették őket. A juhokat két-három nappal a nyírás előtt megfürősztötték. A fürösztést többnyire a tiszta vizű Lónyay-c satornában végezték.Lehetőleg akkor, amikor gyengén fújt a szél. A nyírok szerszáma a ma is használatban levő rugós végű olló volt. A nyírást ponyván végezték. A juhok közül előbb a könnyebben nyírhatókat nyírták. Mindenek előtt a ritkább gyapjasokat. Azután sorban: amelyik juh gyapjának csak a teteje volt piszkos, - majd a pucos
