Kovács Ágnes: Néprajzi Közlemények 3. évfolyam, 3. szám - Magyar állatmesék típusmutatója (Budapest, 1958)

Bevezető

rójanak tekintjük. Nem a műfaj, hanem az elmondó életszemléletének, a mesemondási alkalomnak, s a hallgatóság összetételének a függvénye. Az állatmesének ezt a megjelenési formáját Vitkovics idejében ezópusi vagy ezópi mesének nevezték, ma tanitómesének mondjuk. A tanitómeseben a hangsúly a mese bölcseleti magván van, a külső burok, az epikum nem egyszer valósággal elsorvad a gondolati tartalom mellett, mely gyakran a mesénél is terjedelmesebb " tanul sag"-ban még külön is kifejezésre kerül. Ebben a formában bukkan fel az állatmese XVI-XVII. századi Aesopus forditásainkban, prédikációgyüjteményeinkben és példatárainkban, majd XIX. századi szólásgyüjteményeinkben szólásmagyarázatként. Ma is találkozunk vele, de nem mint mesemondási alkalommal előadott szórakoztató történettel. Bölcselkedni szerető emberek használják a közbeszédben egy-egy életigazság megvilágítására. Mintegy átmenetet képez a közmondás ós a mese között, az előbbinek bővitett, epikus formája, magyarázata. Ma ez a XIX. század első feléig oly kedvelt formája az állatmesének meglehetősen háttérbe szorult az állatmese másik megjelenési formája mögött, melyet a mai népmesegyűjtők, de a meseolvasó közönség is műfaji kritériumnak tekint: mióta a népmese feljegyzésre és kinyomtatásra került a magyar nyelvterületen, többnyire gyermekek okulására, vagy egyszerűen mulattatására szolgál, ennek, következtében az állatmesét gyermekmesének tartjuk. Ez a felfogás arra készteti a mesemondót, hogy bölcselkedő hajlandóságát háttérbe szoritsa, s inkább arra törekedjék, hogy meséje minél elevenebb, minél szemléletesebb legyen. Akarva-akaratlanul ezzel is tanit, nevel, anélkül, hogy minden alkalommal levonná az erkölcsi tanulságot. Természetismerete, jó megfigyelőképessége, s élénk fantáziája háttérbe szőritja a mese mondanivalóját, a filozofikus gondolatot, melynek az eredetileg pusztán köntöséül szolgált. Az állatmese - tanitómese - gyermekmese elsődlegességének kérdése sokat vitatott probléma. Minden valószinüség szerint az állatmesének mindkét ma élő formája az állatmitoszban gyökerezik, európai viszonylatban olyan távoli múltban, ahova irásos feljegyzéseink már nem vezetnek el. A műfaji elhatárolás kapcsán szükségképpen felvetődik a magyar, s ezen túlmenően az európai állatmese eredetének a kérdése. Nagyon valószínű ugyanis, hogy az állatmesék egy részének allegorikus - filozofikus mivolta szorosan összefügg annak eredetével. Az irodalmi eredetű