Némethy Endre , Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1957)
Nagy Dezső: A dobsinai "bulénerek" mondáiból
kai Tetette körül. Azon belül rózsakertet csináltatott egyetlen lanyB Örömére. De kapzsisága durvasággá változott a szegényekkel, a bányászaival szemben. A bányaazellemek királya meg akart erről győződni és mint koldus közeledett a falakhoz.A bányagazda a kutyáit uszította rá, mire az haragra gerjedt és a bányát mindenestől elsüllyesztette. A bánya egykori ura, mint koldus bolyongott ezen a vidéken és rémisztgette az arramenőket. Évek múlva az utaaok egy halott koldust találtak a forrásnál, amely az elsüllyesztett bányából fakadt és ez a kut innen nyerte a nevét. A rózsakert 8 szűzzel egyetemben minden száz évben egyszer, Szt. János éjszakáján felbukkan néhány pillanatra, várva szabaditóját. A velenceiek. /Veneziánerek/ Ezek igencsak jártak Dobsinára, hátukon zsák volt, ebben mindenféle háziszerszám volt, amit árultak: gerebenek, egérfogók és más egyéb portéka. Ezt eladták és helyette göröngyöket, kőzeteket szedtek fel a vízmosásoknál és patakoknál. Egy másik évben megint csak jöttek, de most nem árultak semmit, ellenben felfogadtak egy András nevü bulénert és éjnek idején indultak el a Kupferlorghoz , a Radzimhoz /tótul/ ez egy hegy Dobsinán. A sötétség és nagy köd ellenére indultak el és egy csupasz kősziklához értek. Az egyikük levágott egy mogyorófaveszszőt és kezdte verdesni a csupasz kősziklát, amelyen megnyílt egy tárészerü nyilas. Világot gyújtottak, kovával, acéllal és bementek a táróba. Rövidesen egy nagy terembe értek, világos volt, ragyogott minden a drágakövektől, egy részen meg gyermekfejnagyságú aranyrögök voltak. Ebből a velenceiek telepakolták a hátizsákjukat.Az András csak bámult, de látta, hogy mindez valóság és a zsebkendőjébe csavart egy kis aranyrö; -, : ikor zsebretette, mindjárt felugrott a sarokból egy nagy fekete ka. , éa majd lerántotta szegény embert, de a két idegen megmentette. Indultak kifelé, mikor kiértek világos nappal volt. És Andrást elküldték haza: - Legyen tiéd az az aranyrög amit felvettél, fizetésképpen. Azóta az idegeneket nem látta senki. András aztán több cimborájával próbálkozott azon a helyen, de eredménytelenül. Azzal indokolta a sikertelenséget, hogy a varázsmondást elfelejtette: Nem is találtak ott semmit azóta. A hopf karten! /komlókerti/ ezüstbányák. A dédöregapó mesélte a bányászfiatalságnak, hogy a régi feljegyzések szerint ugy határozták meg a banyák irányát, hogy a Katarina templom tornyának irányában állitották be a bányatájolót. Nehéz volt a bánvászás abban az időben, mert dinamit nem volt.
