Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)
Kiss József: A robotvilág és az 1848-as szabadságharc a somogyi nép emlékezetében
Eggy 'hajó ment a Tiszán, megrakva német katonával. Nem szótak semmit, ö nem tudott fizetni, a halász megpofozta, ff asztán kazakerűt Büssübe A göllei Sándor József is hazakerűt, osztán e szokott jönni a vásárba Büssübe,osztán azzal beszégettek öregapám előtt. A Sándor Józsefet kikísérték egész a Kárpátokig,eggy kővel bekerített udvarra kisérték be; sehogyse akart ő kimenni Oroszországba; bebújt a kemencébe, a kemenceajtó rácsukődott. Hallotta, mikor a nevit ővasták, hogy Jón János Vóna kösség. Nem tűnt föl a hiányzása,mer akkor már sokan megszöktek. Jó idő múva nagy mozgolódás, kátozás, neszezés, osztán ementek. ü meg a csizma szárgyábul kivett eggy pároskést, azzal kipiszkáta a zárt. Amin s..éVe gyütt kifele, eggy szógáló ment el éppen ara, nagyon megijett. A ház gazdája magyar vót, aszmonta neki, hogy emberséges ember vagy fiam! -. adott neki pénzt is, úgyhogy haza tudott gyünni." /1:3/. - "Mikor Görgei lerakta fegyvert Világosná, két hétig vót fogoly. Rác kősségeken jött körösztü/t,i. a szökése után/, nagyon éhes vót. Meglátott eggy házná eggy parasztembert, hányták be a szénát a pajtába a feleségivei ketten. Aszongya: Jónapot aggyonisten! - Be segítette hánni, oszt várta, hogy behijják, arjaak neki ekkis kenyeret. De mikor benézett, látta, hogy vacsoráztak, Mutotta a mérög, awót a szerencséjük,hogy nem vót nálla esszál gyufa, csak ewella, szénahányó favella,. hogy aszne gondojják, hogy usszökött ... Meséte, hány nap gyütt étlen szomjan. Mikor még a fogságba valami házhó bementek, akkor ott maratt el, oszt ugy gyütt el, mind eggy. dogozó paraszt" AH:37/. A bosszúállás. Jobbára csak nyilvánvalóan iskolai eredetű ismeretekkel rendelkeznek. Tudnak Haynauról és az aradi tizenháromról, s a magyar honvédtisztek üldöztetéséről. "Kosut Lajos vót itt; a tizenhárom vértanú, aki Aradon meghat, mind annak az embere vót, Ferenc Jóska akasztatta föl üket, abba vót Nádasdi, Hunyadi, grófok vótak azok maj mind" AV: 13/. "A tizenhárom vértanút Ferenc József kivégesztette, Kosut emberei vótak" AV:14/. -"Görgei vőt a fővezér, áttette le a fegyvert Világosná, azután lett a gyilkullás, a tizenhárom minisztert /!/ fölaggatták, a zeggyik a somodari Battyányi vót" A:29/. "A tábornokokat az osztrák császár lefejeztette Aradon" AIII:46/. " Hajnau az a gazember köttette föl ezeket a negyvennyócasokat" /1:1/ "Ferenc Jóska idekűdött eggy osztrák katonát, Hajnaut, Hajnau itt tejj's hatalommá birt, a nagy törzskatonákat, tizenhárom vértanút Aradon fölakasztatott, akkor Boty-