Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)
TÖRTÉNETI ADATOK - NÉPI IRATOK - Domonkos Ottó: Móring levelek Sopron vidékéről
4. Móring levél. A Tettes Sz: Háromság Atya, Fiu, es Sz: lelek Isten nevében, az Allol irt napon és Esztendőben egy részről Viszauer Mátyás mint TŐ Legén, és Ekker Trézia Néhai Frászt Sebestyén ÖZTegy közt következendő házossági.szerződés tétetet úgymint. 1. a Vőlegén az Arvo Gyermekeknek a Keresztén Katolikust, és erköltsös nevelését mint valódi atya magáro válolja, éa azoknak rendes fölneveléseket mint atya tartozó kötelességének elfogadta ellenben 2. Ekker Téri mint meny Aszón abbeli tekentetből, hogy még nevletlen árvo gyermekeinek neveltetése tekenteteben abötsü vagy Inventariom kinyilatkoztatása szerint mel 3154 fl 15 xr az az Három ezer egy száz ötvennégy forint es tizenöt krajcárokból ál, ötszáz váltó forintokat, és holtom utánis ha én előb meghalnék mindaddig lakáso lehessen, meglen ő nekije tetséssére leend, j jövendőbéli szerszeményeinknek pediglen fele őttet Illesse és a másik fel egyedül gyermekeinket. Ennek tanuáro és erejére, ezen egyesülés két egyenlő párban iratot, akét egyesülendő pár is ugy a meghivot bizonságokaltal is alá Iratot F'1lt Csornán 28 dik Oktoberben 1846 Mathias Wissauer Ekke János mint meghivot bizonság Als Breidigan Atler József meghivot bízonsag Ekker Terézia Menyaszon /Sopr. Muz. népr. let. 119. sz./