Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

Schram Ferenc: A döri énekeskönyv

Nótára, Krisztus Urunknak áldott születésén /Péczely Király Imre szö­vege/ Menybül az angyal, arra mutatnak, hogy ezek kántáló énekként él­hettek a XVIII. században Sopron megyében. Recens megfelelőjét csak a két utolsónak ismerjük. Érdekesek a párbeszédes formában közölt énekek is, mint pl. Ádám és az angyal párbeszéde. Passióját mint jeleztük Ká­joniból alakitotta át. Nem kevésbbé fontos a vesperas harmonizált zsoltáraival. Több énekünk első közlésével is itt találkozunk. Pl. a Nyújtsd ki mennyből, vagy a dallamok közül az "AAA megnémulván". A közölt kép és a leirt iniciálék alapján is fogalmat alkothatunk rajza­iról. Megállapíthatjuk tehát, hogy a dőri iskolamester nem végzett hi­ába való munkát, gyűjteménye megérdemli, hogy napvilágot lásson s ez­zel a legkülönbözőbb irányú kutatások számára hozzáférhetővé váljék. Schram Ferenc Jegyzetek 1. Gacs B. Emilián : Szoszna Demeter kéziratos énekeskönyve.Pannonhal­ma, 1938. Horváth János : Magyar versek könyve. Budapest, 1942. Magyar Népzene Tára II. kötet. Jeles Napok. Budapest, 1953. A bib­liográfiában sorolja fel. Schram Ferenc : Egy régi magyar nyelvű betlehemes játék. Eth. 1956. 2. Az anyakönyvi adatokat a döri és bágyogszováti plébániák bocsátot­ták rendelkezésemre, itt kell köszönetemet kifejeznem. 3. V.o. Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Teré­zia korában. I—II. Bp. II. 105. sk. 4. Tárkányi-Zsaskovszky : Katholikus egyházi énektár. Eger, 1855. 5. V.o. Domokos Pál Péter : A csikcsobotfalvi kézirat. Zenei Szemle. 1929. 6. Lásd: Kőműves Nándor Kolos : Nyéki Vörös Mátyás élete és müvei. Csorna, 1918.

Next

/
Oldalképek
Tartalom