Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

Péczely Attila: Délzalai lakodalmi bordalok

 lakodalomban a borivás lényeges járuléka a szertartások öszszességének, ugy is, mint áldozat, ugy is, mint a jókedvre derités eszköze. De mivel ritus, megvannak rituális dalai is. A következőkben délzalai gyűjtésem borivó dalaiból mutatok néhányat, olyanokat, amelyek bár élnek pinceszerezésnél és más társas összejöveteleknél is, de mégis a lakodalmakra legjellemzőbbek. Hihető, hogy valamikor nagyobb társaságnál nem jutott mindenkinek pohár. Ezért az itt "dus"-nak nevezett ivónóták első csoportjánál, ha a dalokat ezúttal nem zenei elemeik, hanem funkciójuk szerint osztályozzuk, olyanokat találunk, amelyeknél a mulatók egyenként, sorban isznak a dalban való felszólitásra. Lakodalomban már aligha azért, mert csak egy pohár van, hiszen ilyenkor mindenki számára gondoskodnak pohárról, talán a régi, szükségszülte hagyomány ápolásaképen, vagy talán, mivel hasonló ivási módok az "uri" társadalomnál is akadnak, gesunkenes Kulturgut következményeképen, - nehéz volna eldönteni. Mindenesetre a gesunkenes Kulturgut elképzeléssel szemben legalább annyi jogosultsága van Strumpf!: das Emporsteigen von organischen Volksgut elméletének, melyre legjobb költőinknél is nem egy példát találunk! Tehát óvatosan értékeljük látszólag "felülről jött" jelenségeket! Délzala, de az egész déli- és nyugati Dunántúl egyik leggyakoribb sörivó dallama a rendesen erősen pentatoniára mutató, ha nem is tisztán pentaton, de mindig kvintálő dala: az "Imolácsi" kezdetű dus. Ennek legszebb példánya az, melyet Kodály jegyzett le először Kiskomáromba, 1925-ben a 75 éves^ Baksa Katától: /1. példa/ Tempo giustoj. 11£ 1. példa