Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 2. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1957)

Diószegi Vilmos: Dobbal való kötés, oldás

Kikötöm az utadat, Sipval s dobval, Tekenyő kalácsokval, Korsó pálinkákval. Közbe a tenevivel elpájja, eczeriti, elroncsa a keresztet /a földön/. Aztán, ha elrontotta, akkor még egy kicsit forognak, keveset sirnak, aztán mennek egyenesen tovább. Ha nem kötik ki az útját, nem tudnak szegények elmenni." Ezt a gyermekjátékot ismerik a moldvai magyarok /csángók/ is. A somoskai születésű Demse Dávidné Antal Luca /16*97/ gyermekkorában igy mondották: Daru, daru, Elkötöm az utadat, Dobbal, sipval, Két tekenő kalácsval." Arra már nem emlékszik, hogy csináltak e közben valamit. Az egyik Somoska melletti csángó faluban, Pokolpatakon —amint Máris György A903/ mondja— amikor a szabadban játszó gyerek felett daruk repültek el, akkor a gyerek "uj késsel keritett kereket, a kozepibe beütte a kést és monta: Daru, daru, Elkötöm az utadat, Sippal, dobbal. Nádi hegedűvel. Akkor a daruk kereken kenitek aggyik mig a kést ki nem vette belüle. Amerre keritette, arra fordultak a daruk. Ha jobbra húzta, jobbra fordultak, ha balra húzta, akkor balra." A pokolpataki Dávid Illésné Istók Róza /1909/ közléséből kitetszik, hogy itt is ismerték a kötés mellett az oldást: "Elköttük az utyikat: Daru, daru, Elkötöm az utadat, Sippal, dobbal, Hádinegedüvel. Elől sötétség, Hátul világosság. Akkor ugy fogtak sürülni a daruk. Akkor mondtunk valamit, hogy menjenek elfelé, de azt má elfelejtettem." A moldvai cs»"

1

"^ mttnény falubeliek azonban tudják az oldás