Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)
Keszegh István: A pecek
korláta alapján jött rá, hogy rugós bikának ápolás közben való megfékezésére célravezető lehet. Csorba Gábor elmondása szerint a peceknek legelőn való használata, különösen a kinn háló pásztoroknál a Hortobágyon általános volt. Maga is látta, s használták is hortobágyi gulyáskodása idején. A Tiszaigaron élő .gulyások kezén valóban általánosan ismert volt, erről magam is meggyőződhettem. A használatáról azonban az öreg Csorbától tudtam meg a legtöbbet. Csorba Gábor felvilágositását lényegében nem tudták uj adatokkal kiegészíteni. Az akkori igari tehéncsordás, csor- dagulyás is tudott róla, használni azonban nem használja. A nappali használatát nem tartja célravezetőnek,mert a tejelő jószág jóllakását megnehezíti, no meg nem is olyan nagy a csorda, hogy a maga s a bojtárja erejéből ne birna vele.Éjjelre pedig hazahajtanak. A tiszaigari parasztemberek - kivéve talán azt a néhányat, aki valaha gulyás volt - általában nem ismerik a pecket. Csorba Gábor és a többi gulyásságot viselt pásztorember véleménye szerint azért ,mert a használatát esetleges következményei miatt a pásztorok titkolták. Ez lehet talán az oka annak is, hogy a magyar pásztorkodás irodalmában a pecekk el nem találkoztunk. Az általában megkérdezett, népi állattartásunk anyagában ismerős néprajzos kollégák sem tudtak róla. Egyedül K.Kovács László szives szőbeli felvilágosításából tudjuk, hogy ő Tiszacsege, Tiszapolgár, Margitta-puszta környékéről ismeri, ott istállói használatban fordul elő, rugós tehénre alkalmazzák fejés közben, de hasonlóan Csorba Gábor alkalmazásához, öklelős bika körme közé helyezését is megtalálta. Ez az adat a Hortobágy puszta északi határterületéről alátámasztja Csorba Gábor felvilágosítását, miszerint a Hortobágyon és környékén valóban elterjedt mozgástgátló eszköz lehet vagy lehetett. Nem mintha esetleges közvetlen kapcsolatot látnánk .'enne, de tanulságos megemlíteni: a vásárra hajtott disznó
