Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)
Keszegh István: A pecek
/Ismeretlen mozgástgátló eszköz a tiszaigari gulyások kezén/ 1950. őszén, tiszaigari gyűjtésem során több izben is felkerestem munkahelyén az akkor 50 éves idős Csorba Gábor községi bikagondozót. Igari születésű, korábban a Hortobágyon, majd Igaron a Székyek birtokán volt gulyás. Állami alkalmazott a f elsabadulást követően lett. Egyik látogatásom alkalmával faragás közben találtam. Akácfából mintegy 4,5 cm hosszú, 0,7 cm széles, két vége felé elkeskenyedő, hegyezett tárgyat készitett. Kérdésemre elmondotta, hogy pecket farag, amire az egyik bika tisztitásánál lesz szüksége. A pecket a bika valamelyik lábának körme közé szőrit ja; a szétfeszített körmű lábra'az állat nem tud ránehezedni, "meggondolja a lépést", s az egyébként rugós jószág kénytelen nyugodtan végigállni a testével való foglalkozást. Az egyszerű kis eszközről Csorba Gábortól a következőket tudtam meg. Használatát gyermekkora óta ismeri. Viszszaemlékezése szerint először talán nagyapjától látta,de apja is használta. Nagyapja mellett bojtárkodott. Nagyapja is, apja is pásztorember volt a Hortobágyon és a Hortobágyot környező községekben. Nagyapjától hallott visszaemlékezések szerint családjuk más pásztorcsaládokkal valahonnan Erdélyből jött az Alföldre. Nagyapja, apja s gulyás korában ő is a gulya körül használták a pecket a bóklászó természetű marhára. A kipeckelt lábu bitang csak három lábon tudott állni, maga körül foroghatott, legelhetett csak, s nagynéha bicegett odébb egyegy lépést. Nappal csak egy-két bóklászó marha körme közé tették, de ha éjjelre is kinn maradt a csorda, vagy nappal,ha a pásztoroknak kedvük kerekedett szalonnasütésre, vagy az egyedül