Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)
Bálint Sándor: A szegedi galambászat
elfogás, minden további nélkül visszakapja. Előfordul azonban, hogy a galamb az uj gazdának is megtetszik.Ilyenkor hiába minden könyörgés. Más eset, hogy ingyen nem akarja viszszaadni. Ekkor bizony kisebb-nagyobb váltságdij fizetésére kerül a sor. Olykor, de aránylag ritkán a biróság elé kerül a dolog, amely a helyi népi jogszokással nem törődve, a galambot gazdájának itéli vissza, sőt azt, aki elfogta, tulajdon elleni vétség miatt pénzbirsággal is sújtja. Az ilyesmi azonban a feljelentőt a galambászok társadalmában erősen megbélyegzi. Egyébként a mások galambjára túlságos, feltűnő,mohó szenvedéllyel sóvárgó galambásznak galambcsiszár , gaiambsintér a tréfás neve. Régebben a galambtartáshoz nem kellett hatósági engedély, tehát szabad sport, szórakozás volt. Nem volt egyesület sem, illetve a tömőrülési kisérletek nem jártak sikerrel. Legújabban, 1^48 óta azonban kötött sport, mert galambászkodni csak a Magyar Galambsport Szövetség keretein belül,ennek helyi szervezetében szabad. Ennek az az előnye,hogy igy könnyebüen lehet galambeleséghez jutni. Szigorú korlátozás azonban, hogy idegen galambot nem szabad befogni, eltulajdonítani, ami annyi évtizeoen át a galambászkodás legizgalmasebb része, fenntartó eleme volt. A régen olyan szines és változatos galambpiac ot a havi ülések, összejövetelek alkalmi kiállítások, versenydijak pótolják. A galambászkodás rendjét törvényerejű rendeletek is szabályozzák, igy különösen a postagalambok tartását. A Szövetség folyóirata az 1950.évben megindult Galambsport. Mindez azonban már néprajzi vizsgálódásaink keretein kivül esik. Áttekintésünk vége felé haladva, meg kell emlékeznünk a galambokhoz fűződő szegeai szólásokról, hiedelmekről és szokásokról is. A szegedi nép is ismeri a munkára serkentő közmondást: ne várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön . Aki forgolódik, nem találja helyét, arra azt mondják: toporog, mint a
