Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-4. szám (Budapest, 1956)

TÖRTÉNETI ADATTÁR - Jarnay Béla: Balaton-Szent-Györgyi Halász Czéh Contractusa (1826)

ben mindazonáltal egyé Db mód ezerént a fogott hal őket fogja illetni. Ugy szintén: lü-er Midőn a Mltgos Uraság vizén való vadászatot tar­tani kivánna, az Arenaás Halászok csónakjaikkal kiállani, s a vadászáson jelen lenni tartoznak, és pedig ugy hogy, az illyes vadászaton egy nap valamennyien ingyen szolgáljanak, a többi napokra pedig nékiek fizetés fog adatni,melly a kép­pen határoztatik meg, hogy azok,kik all Tiszteknek neveztet­nek ki, huszonnégy órára az éjjelt is belé számlálván 1 fi. 24 Xrt, a közemberi szolgálatot tevők pedig 45 Xrt kapnak, ezen kivül az eddig szokásban volt kenyér- ás bor-portio is ki fog nekik szolgáltatni. 11- er A Gályákon, nagyobb hajókon, kompokon,vagy akár­mi más néven nevezendő hajókon vagy talpakon, ha azok a Mlt­gos Uraságnak mulatságára intéztetnek, vagy valami vendége­kért küldetnek, az árendás halászok, hasonlóul az előbbi Pontban megjegyzett napi bérben mindnyájan, kiváltképpen pe­dig a fiatalabbak és erősebbek kiállani köteleztetnek; ha mindazonáltal, vagy betegség,vagy valami különös fontos fog­lalatosság által valaki ezen szolgálat megtételében akadá­lyoztatna, - a mit előre megjelenteni tartozik, - maga he­lyet más alkalmatos embert állitani köteles lészen. Ha ily­lyen esetben a Halászok a Mltgos Uraságtól Libériát kapnak, arra a lehetőségig vigyázni s azt tisztán tartani kötelez­tetnek, mert ha abból valami vagy elveszne, vagy kész akart­va elrontatna, ebbéli kárnak megtérítésére kénszerittetni fognak. Végre ha akármi néven nevezendő hajó teherrel vala­hová küldetik, azon útra az árendás Halászok magok halász társaikkal 12 erős s tapasztalt embert,ugyan a fent megjegy­zett fizetésért kiállitani tartoznak. 12- őr A viz körül s a halászok szemei előtt lévő ha­hajókra, azoknak eszközeire, rétekre, Canálisokra,utakra, töl­tésekre, /3. 1./ sövényekre s.a.t. az Árendások felvigyázni, azoknak pusztitásait akadályoztatni,a kártevőket kinyomozni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom