Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 11. évfolyam, 1-2. szám(Budapest, 1966)

Takács Lajos: Berki pásztorok a Kisbalaton szigetein

A tanyán, ahol némelyiknek a felesége is lakott, forró Tizzel is tollaztak, de szoktak ngy is, hogy a tollas madarat besározták, izzó parázzsal betakarták és igy hagyták egy ideig, kb. fél óráig, Utánna jól le tudták a tollat tiszti tani. Csak ezután bontották fel a madarat, pucolták ki és sütötték meg nyárson* A nyárson sütés az egyik zalavári pásztor szerint a követ kézéképpen történt; "raktunk tüzet, csináltunk egy botból nyársat, arra rászurtuk a hust, mikor kibeleztük..• Besóztuk, paprikáztuk, aztán ugy szúrtuk a földbe, hogy a parázsra hajoljon. Ezután mentünk a dolgunkra, nem is kellett forgatni. Fél óra alatt készen volt, szép pirosra megsült és a fiatal hust csontostól megettük." Ugyancsak tavasszal bővében voltak a madártojásnak is, amit rendszeresen szedtek és nyersen vagy sütve fogyasztottak. "Szedtünk egy bőrtarisznyával és megvolt az ebédünk, vacsoránk." A sokféle madár más-más helyre rakta fészkét, és ezt a pásztorok jól ismerték: a réce a zsombékra

, a lud a nádasba költött: letördelte a nádat, a viz fölé fészket csinált és abba tojott. A bébic szerte, a mocsár szélibe, a földre. A fogoly is a földre, de inkább a mezőn. A fácán a bokrokba, a remicbe

. A gémek is a nádasba és a sárcák a sásba:ezek uszó fészket csináltak. Legjobban a vadréce és a vadlúd tojásait kedvelték, mivel ezek voltak a legnagyobbak. A kicsiket, mint a bébictojást, inkább csak a helyszínen itták meg. A sárcatojást nem mindenki szerette, mert halizü volt. De nem ették a géntojásokat sem, mivel a madár "mindenféle kigyót, békát megevett". Jő volt a fácántojás is, csak kisebb, mint a vadkacsáké. Amit nyersen meg nem ittak, azt a tanyára vitték, ahol lábas, zsir, só, paprika is volt és meg lehetett sütni. "Yagy beletettük meleg hamuba, ha nem értünk rá. ötöt-hatot betakartunk, rá a parazsat, ott hamar megmelegedett, összeállt, bele a tarisznyába és mentünk az állat után. Sót-pap-