Cs. Pócs Éva: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 3-4. szám - A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre (Budapest, 1965)
II. Az eredetkérdések
volta, kis száma miatt. Azt sem tudhatjuk meg, hogy a magyar motivumok "üressé" válása késői fejlemény, vagy már az átvételkor bekövetkezett-e. "Diódobás" Idetartozó adataink lényege: a karácsonyi vacsora közben a szoba négy sarkába /illetve egyszer "a szentek képébe"/ egy-egy szem diót /egy esetben kukoricát, illetve mogyorót, babot, borsót/ dobnak} egy adatunk szerint pedig az éjféli misére menet diót szórnak el. Utolsó adatunkat nem számitva, feltűnő a cselekmény teljes egyöntetűsége /pedig az adatok szétszórtak: Dél- és keletalföldi, felvidéki, északkeleti egyaránt található/, és emellett a magyarázatok sokfélesége /egér ellen, rontás ellen, sok dió legyen, angyaloknak/, ami az adatok egy részénél bizonyára másodlagos magyarázatokra vall. Ha csak a magyar adatokat nézzük, akkor is felmerül az "áldozat" lehetősége: gondoljunk az angyaloknak adásra, vagy a szentképek megszólitásárai egy esetben pedig az eldobott diót nem szabad felvenni. Ha külföldi adatainkat nézzük, valóban bizonyságot nyerünk afelől, hogy itt egy áldozati cselekményről van szó. A szokás elsősorban mindhárom szláv népcsoportnál terjedt el, de ismerik a románok és svédek is. A svédeket nem számitva germán területen hiányzik. Feltűnő, hogy minden területen az ott legjellemzőbb vagy legalábbis egyik legjellegzetesebb karácsonyesti ételt dobják legtöbbször a szoba négy sarkába, a szorboknál a szobának egy sarkába, a románoknál és ruténeknél a mennyezetre, a cseheknél, morváknál és szerbeknél a kéménybe isj a szlovákoknál a padlásra isi a szlovákoknál és szorboknál egy-egy esetben a fiatalok dobálják egymást dióval, illetve borsóval. 2 ® 9 A magyarázatok részben a nálunk megismerthez 29fl 291 hasonlóak: egér ellen, u illetve bőségvarázslás céljából. IJéhány adatunkból azonban még többet megtudunk^ A szerbhorvátoknál a dobott diót senki sem veheti fel. 29 *' Ha a csehek-
