Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Szabó Kálmán: A kecskeméti állattenyésztés szókincse és szólásmondásai

A passuális levelekből lássunk még egy kecskeméti példát: "Levelünket mutató Szabó István Kecskeméti fi 26 Esztendős, alacsony tcraető, szőke. Nyomási Csikósunk Bojtárja mégyen Setét pejparipa billegtelen Lovon, amelljnek jobb füle hasitott. Szent Iván pusztára Monori Ménesre edj fekete rúgott paripa Csikónak vissza hozására. Mellj is Kun János Bites. Lakossunkk saját jószága. Minek okáér nagyobb bátorságára nézve fent nevezett Csikós Bojtár Vigore P. Sentin legitimál tátik. Kecskeméten, 11. 8. br. 1779. N.N. Kecskemét Tárossá Birája s Tanácsa Ezen Passussnak ereje csak négy vagy öt napra és nem tovább terjesztetik!" Ezen bemutatott Passuális levelekből fejlődött ki a későbbi időben az úgynevezett járlat-levél

, amelyet népünk passzusnak

, illetve pakszusnak nevez. A vásár-állásokon lévő hivatalos helyiséget, ahol a jószág passzusának átirását végesték, Kecskeméten Cédulaházn

ak nevezték. A XVIII. század végéig nagyobb távolságokra a kecskeméti nép lovon járt. Teherhordásra a lovat régente nem igen használták. Ezt bizonyitja az az 1785. évi feljegyzés, mely szerint a Kecskemét város által bérelt Vacsi pusztáról az ott termett széna hazahozatalát a lakosság 2.276 ökörrel és csak 35 lóval végezte. A lovaskocsin való közlekedés a XVIII. század végén és a XIX- század elején igen nagy arányúvá fejlődött. Bizonyitja ezt az, hogy Kecskemét nagyobb vendégfogadójában 200 lóra való istálló állott a kocsin utazó vendégek rendelkezésére. A város magisztrátusa ugyanezen időben ugy a közelebb eső pusztákra, mint a messzebb eső városokba kocsin járt, igy pl- Szeged, Debrecen, Miskolc, Pest, Fehérvár és még Bécsbe is. Egykorú feljegyzések bizonyitják, hogy egy évben, pl. 1788-ban, ezen utakhoz & város a kocsis lovak éle Íme zé-