Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Márton László: A békési lótartás ismeretanyaga és szókincse

feszítő zabla pedig áttételes, hogy a nagyon erős, ijedős lovat ezzel megfékezhessék. A lovak szájára csak akkor tettek szájkosarat, ha már magas kukoricában húzta az ekekapát, hogy ne kapkodjon a zöld kukoricáié veiért jobbra-balra. Ennek a neve: kasornya

. A gazda alkalomadtán maga készíti keskeny abroncsdarabokból, vagy vastag drótból fűzi össze. Szántás alkalmával nem használtak szájkosarat. Egy emberöltővel ezelőtt, ha kicsapták a lovat legelni, lábát bikóba rakták.A béklyó egy kb fél méter hossza, igen erős, kovácsoltvas lánc egyik-egyik végén egy-egy nagy bilinccsel. Az egyik bilincs ráhurkolódik a lábra, a másik pedig kulccsal záródik. A zárat is a kovács készítette, de nagyon bonyolult szerkezetű, - ha a kulcs elveszett, a béklyót csak levágni lehetett a ló lábáról, de kinyitni nem. "Bikóba hetekig ellegeli szett a lu, rá se nizett a gazdája." Mivel a ló - ha vágtázott - el tudott menni a béklyóval, ezért rendszerint két lovat béklyóztak össze; egyiknek a jobb, másiknak a bal lábát kapcsolták össze, igy képtelenek voltak gyorsan haladni, csak egy helyben legelészhettek. A nyűg könnyebb, kisebb, mint a béklyó, de ugyanazt a célt szolgálja. Nem kulcsra záródik,hanem egy láncszem kibe akasztásával történik a rácsatolás. A ló járás közben nem nyithatta ki, de a lótólvaj annál könnyebben. Ha nem volt a gazdának sem béklyója, sem nyűge és csak az árokparton, tanya körül legeltette a lovat s csak arra kellett vigyázni, hogy kárba ne menjen

, akkor csak kipányvázta a lovat. A kötőfékszárat meghosszabbította egy 4-5 méteres kötéllel s azt egy földbevert karóhoz, vagy fához kötötte, kipányvázta a lovat. A ló felszereléséhez tartozik még a pokróc

, hogy ha hidegben áll a lő, ezzel letakarhassák. Erre a célra vagy a boltban vett lapokrócot használták, vagy a gazda a bundát, vagy éppen a nagykabátját tette rá.