Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Márton László: A békési lótartás ismeretanyaga és szókincse

a kis csikó szeret elcsavarogni az anyjától, hol lemarad,hol előre szalaá. Ea nem találja az anyját, kétségbeesetten nye­rít, szaladgál jobbra-balra. Az anyja visszanyerit neki, igy hivja magához. A kiscsikó a család öröme. Kézből etetik,simogatják, szeretgetik, mint a gyereket. A gyerekek cukrot, süteményt, kenyeret adnak neki, amiőrt később még a konyhába is bemegy. A gyerekek nagyon szeretnek játszani vele, elkapatják . Tér­delt etik, lefektetik, a legkisebbeket meglovagoltatják. Az ilyen a kezes csikó . Ha rosszalkodik - zavarássza az aprójó­szágot, megeszi a tyúk alól a tojást - kikap: a karikásos­ torral abrakolják meg. A gyerekek játékból felöltöztetik; csizmát húznak a lábára, kalapot nyomnak a fejébe és ezen örvendeznek. Békési Mihály elmondta, hogy mikor ő szolgált, annyira szerette a csikót, hogy ha nagy sárba jártak és fá­radt volt a csikó, felvette maga mellé az Ül3ére. Annyira magához szoktatta ezt a csikót, hogy a szó szoros értelmében együtt is aludtak. Betanította, hogy feküdjön le a csikó az ágyba. Ö* mellé feküdt, rá a jobb első lábára. A csikó a bal első lábát keresztültette a vállán,"átölelte". Meglátta ezt egyszer a cselédlány s elmondta a gazdának. "Attól kezdve ha vendégek jöttek a házhoz, mindig be kellett mutatnia a "pro­dukciót" s bőséges borravalókat kapott. Ezt a játékot mind­addig csinálták, mig a csikó annyira meg nem nőtt, hogy le­szakadt alatta az ágy. Hat hónapos korában elválasztják a csikót, ettől kezdve rúgott csikó a neve . A választás könnyen megy, mert a kanca fokozatosan elapaszt s a csikó fokozatosan rákap az ennivalóra.Ha nagyon bőtejü a kanca és nem akar elapasztani, akkor elkötik tőle a csikót, hogy ne is lássa, ne izgassa, negyhogy tejláza legyen. Ember nem issza meg a kancatejet, csak beteg gyerek­nek adják, ha szamárköhögés, az elállítja. Kíváncsiságból majdnem minden parasztgyerek megkóstolja a kanca tejét, hogy milyen lehet. B. Hídvégi László azt mondja, hogy sokkal éde-

Next

/
Oldalképek
Tartalom