Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Márton László: A békési lótartás ismeretanyaga és szókincse

szól hozzá, majd meksimogattya,mégverégeti a nyakatul égiszszén lé a farájig. Csinukám, csina,te bolond jószág - mongya neki. De ha rendetlenkedik, kapar, felmászik a jászolba, bizony, jól elhériszeli a karikásostorral.

M /Hidvégi László 45 é. fm. közi./ A lóistállóba nem szabad apró jószágnak bemenni, mert tollát elhullajthatta, a ló a szénával együtt megehette és kóliká

t kapott. Disznót sem szabad a lóistállóba tartani, mert a disznó nagyon piszkos, büdös állat, meg ezenkívül az állandó röfögésével nyugtalanítja a lovat. "A jó paraszt lovának Szent Mihálynap után fel kell kötve lenni a farkának" - mondták a régi öregek. Erre azért volt szükség, hogy a sáros időben ahogy csapkod a farkával, ne kenje össze magát. Az első világháború harctereit megjárt Balog Imre bácsi, a volt trénkatona, ki saját lovával vonult be és járta a háború harctereit, emlékiratában igy irja le a lovától való bucsuzását: "... Az éhségtől és az álmatlanságtól már csak arra tudtam gondolni, hogy a megfagyáshoz vagyok-e közelebb vagy az. éhenhaláshoz. Lovam sem volt már meg, hogy mellébujtam volna, hogy meleg testével védett volna a fagytól. Utolsó erőmmel feltápászkodtam, hogy körülnézzek, találnék-e valami alkalmas tüzrevalót, vagy ennivalót. Ahogy a térdigérő hóban botorkálok, egyszercsak hóból kiemelkedő lócsontvázakat pillantottam meg. ösztönszerűen feléjük mentem, hátha találnék rajtuk egy kis hust. De már mind a háromról késsel teljesen le volt faragva a hus, csak fejeiket hagyták épségben. Az egyik ló fejét megpillantva, felismertem Csillagot, saját lovamat, amelyikkel hazulról eljöttem. Megismertem azt a kis formás, széles homlokú csillagos fejét. Előttem hevert a hóban élettelenül az a fej, melyet én otthon gyerekkoromban oly sokszor megszeretgettem, megsimogattam. Egyedüli gyerek voltam, nekem ő jelentette a testvért is.illat volt, de felért a legjobb baráttal, itt a fronton a leg-