Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

betyárcimborát, sít komiszárus uraimékat is a pandúrjaikkal. A gazdák vitték a bográcsba való hust s borokat is az elégségig, feleségeik meg cukros süteményekkel, foszlós kalácsokkal kedveskedtek. Még zenészekről is gondoskodtak s dalok, táncok mellett vigadott mindenki. Az ilyen szép ünnepélyek sokszor a késő éjjeli órákban hamvadtak el. Gózon István népköltőnk /nagyapám/ igy rimelt egy 1861 évben, Szánk pusztán tartott ménes-nyÍrásról, amelyen ő is jelen volt: ...Szánknak alsó részén állott egy kőkereszt, Célpontnak mindnyájan legjobban néztük ezt... Harminckét paripa rúgta Szánk rónáját, Senki se kimélte ott akkor a lovát... Hova tűntél boldog, kívánatos korszak, Melyben ehhez képpest tündérország volt Szánk... Most egy buga tehén jár egy kis birtokon, Egy kis szűrös gyerek forgatja azt sokon... A csikók betanítása, betörése A csikót 2-3 éves korában, a módosabbak inkább 3 éves korában fogták be először lógóra /3-iknak/, de mindig jobb oldalraj ha az anyja hajszás volt, a mellé, de ha csás volt, akkor is a hajszás ló mellett kellett tanulnia. Ha le— 12 km-re már haladtak - miközben csak a belső istrángja volt felvetve, a másik szabadon felhajtva a hámtáskára -, és fáradt a csikó, akkor a másik istrángját is felvetették, de ilyenkor csak lassan hajtották, mert a "'tempósabb" csikók fel-felrugtak. Ha nehezen ment a tanítás, a csikót korcsolyába fogták, amit vastag akácfa rönkből állítottak összej egy-egy darabját alig birta egy ember odább tenni.