Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

ai van az ostor helye is./ - Éjjelre agy, mint az első évben zab-porcióját az . egy marékról kettőre emeltük /az anyákét háromra/. A külön vályú az ajtóban meg volt még, mig csak rendes kocsis ló nem lett belőle. A 3-ik évben vagy eladódtak, vagy az öregek helyébe léptek /az öregeket selejteztük ki/. - 1-2 hónapos korában, ha azt akartuk, hogy jól felpendüljön, l-l tyúktojást feltörve, nyersen beleöntöttük a szájába. Ez tápláló. Egy konyhás csikónk is volt. Annak a kis lányom cukrot is adogatott. - Nevekedése közben a gazda figyelte a csikók magatartását, különösen mikor befogtuk hámba. Akkor látszott meg, hogy sörény lesz-e vagy lusta. - Ha szép állású volt,remondának neveltük s a hámtól megkíméltük. Legalább 3-400 forintot adtak érte. - Először boronáláshoz fogtuk be, öreg lóval. Ha lógott az istrángja, ostorral biztattuk, de a lusta vérű csikó lustának is maradt. Igyekeztünk eladni. Más kézben vagy jobb lett, vagy rosszabb. Herélés A csikók heréié se - folytatta Kis Molnár Imre gazda - két éves korukig igen csak mindenütt megtörtént, többnyire nagypénteken. Régi időtől fogva hozzáértő lóherélő parasztok végezték. Nagy részük - régebben - pásztorviselt ember volt. Esek még cserepcsikkal dolgoztak. Amikor a tetthelyre megérkeztek - többnyire a délelőtti órákban - sziverősitőül jól megpálinkáztattak, a munka végeztével pedig megvendégelték őket, mert majd mindenütt az atyafiság, vagy jó ismerősök soraiból verbuválták őket. Munkájukért az ilyenek nem is igényeltek semmit. A századforduló idejétől már hivatásos herélek is akadtak, akik pénzért dolgoztak. A heréléskor elsőben is dönteni kellett a csikót. E végből - ugy, mint a ház elejére - erős szijból a csikó hátulsó két lába tövéhez erős bőrgyürüt tettek, s nyakára meg