Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

1760-as évek elején a vásárok napját, hétköznapokra tették.

8 A halasi vásárban árulta a lovát Imrő István gazda. - Yan-e valami baja a rosszaságon kivül? - kérdezi egy vevő. - Három felel - Mik azok? - Kender közt nem szeret járni! - Az nem baj, nekem agy sincs vetve! - Hát még mi baja? - Pára nem szeret mászni! - Nem is kell! Hát még? - Feledékeny! /ostor kell neki/ - No, az se olyan nagy baj! Megyegyeztek, de az esetnek több fültanuja is volt, s azéta közmondás lett Halason: Feledékeny, mint az Imrő István lova. Péter Pál kerületi komiszáriusnak volt egy Mérges nevü, messze-földön hires hátaslova. Buhin Mihály ökörcsordás is szemet vetett rá, de hiába. Nem volt eladő. Egy vásár utőja alkalmával - mikor együtt poharazgattak az Ürgés kocsmában -, azt mondja Péter Pál, Buhinnak: - No Mihály! Eladó a Mérges! - Mi az utolsó ára? - 500 forint! - Elkelt! - vág a komi szár ius tenyerébe Buhin. Erre a komiszárius elővezettette a Mérgest, majd kantárszáránál fogva bevezette az ivóba, hogy a lova tudományát bemutassa; Megrakatta az asztalt borral, aztán cuppantott egyet, a Mérges meg a cuppanásra ugrotta keresztül a kocsmaasztalt anélkül, hogy egyetlen üveget is eldöntött volna. Majd a temető igen szóles, mély árkát ugrotta keresztül a Mérges. Ez volt az akkori halasi vásár egyik befejező, egyúttal legszebb, legnagyobb látványossága.