Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

láncszem fehér, a másik fekete lett* A ló-csontokat vagy 90 érvel ezelőtt egy Kóbi nevű kalmár ember szedegette össze a tanyákon, kocsival. Volt *gjt hogy egyik rossz lovát útközben valamelyik tanyában megnyúzta, hol a kutyák téli etetésére szánt húsáért a gazdáktól 2-3 Ft-ot kapott. Különben a lócsontokat tűzbe hajigálták a pásztorok. Sokáig tartott a tűzön. A lófej-csontot nagy ritkán ülésnek is felhasználták a pásztorok, azért ritkán, mert errefelé volt zsombó elég, s az igen alkalmas ülőhely volt. Vásárok Az országos állatvásárokon a ló árusok a vásár külön szakaszán helyezkedtek el. Az ügyes eladók és vevők már jóelőre tájékozódtak az eladók és vevők arányszámáról s igy tudták, hogy melyik lovukért mennyit kérhetnek, vagy ők mennyit Ígérhetnek. Ha látta a gazda, hogy eladásra kiszemelt lovai készen vannak, rászánt még öt-hat mázsa zabot, s csak jártatásként fogta be azokat. Nagy szerepe volt a vásárokon a "fölvezetőknek", akik az alkuhál, de inkább már előtte a vevő kívánságára a lovat /lovakat/ jártatták. E nélkül egyezség ritkán jött létre. 1 vevő a jártatáskor jól megnézte a lovat, hogy milyen mozgású, testtartásu, nincs e valami külső hibája. Nagy különbség, hogy ki vezeti föl a lovat. Ügyes, pattogós ember kellett ide, aki tudta, hogy mit, hogyan csináljon. A tett helytől elvezeti pl. jobbra, lépésben, meg vissza. Ezt így kétszer, háromszor megcsinálta, aztán ügetteti a lovat. Az ügettetéskor is résen áll a vevő és figyeli a lovat. Ha hibátlannak találja, alkuba bocsátkozik. A jó ló árát nem sajnálja, mert a hibátlan jó lovon még sokat nyerhet. Esetleg luxus-lónak is megveszik tőle. Egy ilyen jó ló a párja értékét is emeli* Vásárban a vevő ugyancsak ügyelt ám, hogy a nem sza—