Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

aklok egyik sarkában gombiakból vagy maguk készítette lécekből kisebb helyet elkerítettek az elléshez. Ahol a marhák is voltak a lovak kőzött, azok az akolban a lovaktól elkülönültek. Az aklok kb. egy öles magasságuakra készültek, s egy szárnyú kapuval látták el. A kaput éjjelre bekötözték. A lovak ivadék szerint feküdtek le. Hidegebb éjjeleken a hátaikat vetették össze, hogy ne fázzanak. Ha hó lepte be az aklot, a ló le sem feküdt. Különben egy-két órai fekvés a fiatalabb lovaknak is elég. A férőhelyeket nevezték akioknak, s nem a kerítését. A kerítést akol-keritésnek nevezték. Az aklok fenekét szalmával, falevéllel, vagy izékhulladékkal almozták. Akolszínek Színeknek nevezte népünk a házakhoz, vagy tanyákhoz tartozott, többnyire féltetős /fazsindellyel vagy náddal fedett/, többnyire ajtó vagy kapu nélküli olyan építményeket, melyekben a gazdák a kocsijaikat, vagy szekereiket s más, .gazdasági eszközeiket tartották. Amikor a felsőbbségek rendelkezésére telepitett erdők is már megerősödtek s az építkezési lehetőségek javultak, az időjárás viszontagságai ellen az állatok védelmére az akiokban is építettek színeket, s azokat akolszíneknek nevezték. Ezek különböző megépítésüek és nagyságúak voltak. Kezdetben az akolszineket az akol középső részében emelték, erős oszlopokra nádtetővel. Később vertfalu akolszineket is építettek, az akol hátsó részében, esetleg csak féltetőre. Eléjük nyitott volt. Egyik vagy mindkét oldala is vert-falu. Ha féltetős volt, akkor az ilyent félhajas színnek mondották. Valamelyik sarkában kisebb helyet az elletéshez itt is elkerítettek. Az akolszineket sok helyen - kivált ahol sok volt a jószág - akolgaráddal vették körül, miáltal sok, értékes fa-