Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Csalog Zsolt: A kocsi és szekér Szentes vidékén

fülhércklógni

k vagy sukkariká

k fogják át. Rajtuk ül a széles, kerekfejü toknisrdf, felszállásnál rá lehet lépni. A, fürhércklógni karikájából indul ki a négyszögletes keresztmetszetű vasból kovácsolt csatlás. Másik vége karikában végződik s a tésznit fogja körül a lőcskáva és a kerékszeg között. Középső része leh

a

jló, felszállásnál ide esik az első lépés. A hátsó fülhérc a két kerékpár közt van a kocsiderék alá erősítve. Középső részét a fenékdeszkákhoz szegelik, kiálló -régéit a sokszor cifrán kovácsolt ódalstiszni függeszti a felső oldalfára. Szintén csatlakozik hozzá az elsőtől csak méretben eltérő /annál nagyobb/ csatlás. A hátsó fülhércnek nincs is más feladata, mint tartani az esetleges hátul-ülő utasoknak föllépőül a csatlást. E részhez befejezésül még csak néhány fontosabb méretet adok meg. - A kocsi /az oldalfa/ hossza: kb 220 cm /7 suk/, tengelytá , kb. 150 cm, a fenék szélessége: kb.80 cm, az első fülhérc hossza: kb 100 cm. Az eddigiekben csak a szerkezet bevezető ismertetését adtam, nem térve ki az egyes alkatrészek formaváltozataira, diakrónikus vizsgálatára, helyi jellegzetességekre, táji különbségekre, az oldalkasos kocsitól eltérő tipusokra. Most újra végig kell járnunk az előbbi utat, de már e szempontok érvé yesitésével. Az öregek emlékezete szerint a 60-as, legfeljebb a 70-es években kerülhettek ki a forgalomból az utolsó fakókocsik

, tehát legtöbben már csak elbeszélésekből ismerik a régi"formát. Lényege, hogy vasalatlan volt, a vasas kocsi

val szokás szembeállitani. A vasalatlanság elsősorban a kerékre vonatkozik: a mainál lényegesen szélesebb, vastagabb talpakon nem volt ráf, legfeljebb a csapolásoknál fogott egy kis vaskötés. A kocsis tarisznyában hordta magával a szerszámot s az ékeket, ha a kerék megtágult vagy egy huppanónál szétesett, összerakták, megékelték. A kocsi történetére vonatkozó anyagot a szájhagyo-