Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
Tegnap a következő tervet dolgoztuk ki, amit rögtön végre is hajtottunk: Én tegnap délben 1 órakor Weinheimbe utaztam, ahol 4 óráig maradtam; mivel tudtuk, hogy akkor ugyanazzal a vonattal érkezem vissza, amellyel Marie jött Frankfurtból. Leibfried valamivel később indult Heidelbergbe, ahol találkoznunk kellett. Weinheimben 2 óra hosszat járkáltam fel és alá, megtekintettem a várost minden oldalról, és örültem afamózus 60 találkozásnak. Várakozásomban azonban csalódnom kellett - hiába reméltem, Marie-t a rövid utazás során egyáltalán nem láthattam, mert a könyörtelen sors nem akarta! A kalauz engem külön bezárt egy dohányzó fülkébe, és noha teljes komolysággal mondtam neki, hogy csak nem fog engem egészen elkülönítve bezárni, ez rettenetesen unal[N1/231] mas lenne, és egyáltalán nem is kívántam rágyújtani — / csak tréfának vette kijelentésemet, és mosolyogva válaszolta, „nagyon sajnálja, de a többi coupé teljesen tele van - ez most nem lehetséges másként." Kezdetben dühösen járkáltam fel-alá, mint egy rab oroszlán, de ez semmit sem segített, azután beletörődtem sorsomba. Az útközben lévő 3 állomáson alig időzött a vonat, s így nem is tudtam kiszállni. — Heidelbergben Leibfried és Grohe vártak a pályaudvaron, az előzetes megegyezés szerint azonban elmentem mellettük, mintha nem ismerném őket — csak szemünkkel üdvözöltük egymást -, beálltam a kiszállók sorába, és lestem, melyik lánykát üdvözli Grohe úr, ez lesz Marie. — Marie első megjelenése olyan jó benyomást tett rám, hogy arcvonásainak szépsége, finom mozgása, karcsú termete csak egy csodálkozó és elragadtatott Ah! felkiáltást engedett az ajkamra tolulni. Mikor közeledtünk egymáshoz, mélyen a szemébe tekintettem, és az volt az érzésem, hogy ő is kíváncsian fordult utánam. Hogy ezt nem tudom teljes határozottsággal állítani, az azért van, mert abban a pillanatban olyan meglepett voltam, Marie megjelenésének ha[Nl/232] tására úgy elvakultam, mint Mózes a Sínai-hegyen, mikor a / Tízparancsolatot megkapta. — Grohe úr leányával együtt hazament, mi pedig Leibfrieddel Bischoff úrhoz mentünk látogatóba, ahol azonban senkit sem találtunk otthon, és így nővérem levelét, melyet Ernestine-nek írt, a cselédnek adtuk át. Jóllehet már este volt, és a nap már leszállt, elmentünk Grohe úréknál első vizitünket megtenni. Hedwig levelét Marie-hoz és a könyvet, amit Te küldtél neki, ,Jcmiről az erdő mesél", iú nem is adtam még át, mivel azt mondtam, hogy nem is számítottam arra, hogy még ma abban a szerencsében lesz részem, hogy őt láthatom, legközelebb azonban mindkettőt magammal hozom. - Körülbelül másfél óráig maradtunk ott, az utolsó vonatig, amellyel visszautaztunk. Előre örülök a holnapi napnak, vagy Wolfsbrunnenre megyünk, vagy más kirándulást teszünk. Majd beszámolok erről Neked. Mára befejezem, sokszor csókolom kezedet. - / [N1/233] Mannheim, 1852. október 24. A Te kedves leveledet Lotter ide átküldte Mannheimbe, és kérlek, hogy következő leveledet is ide címezd, ahol egyelőre maradni akarok. Ma már 14 napja, hogy tőletek távol vagyok — már 14 napja! ah, édes Anyám, légy olyan jóságos, és ne sürgesd hazatérésemet, lehet, hogy még 3 hétig maradok, és azután 3 nap múlva már köztetek vagyok; - de már előre érzem, milyen nehéz lesz innen elszakadnom, ittlétem idejét életem legboldogabb napjai közé számítom. - Oly vidám vagyok, érzem, ahogy a jégkéreg megolvad szívemen - hiszen Marie-t mindenek felett Híres, nevezetes (latin). „Was sich der Wald erzählt" Egyfelvonásos dráma, szerzője: J. Ch. Wages (Hesse, August Wilhelm írói álneve). Zenéjét szerezte G. Thomas. Nyomtatásban megjeleni: Berlin, Kolbe 1852.
