Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
Innen Klattauig mindig hegyről le visz az út, és oly rossz, hogy nekem úgy tűnt, mintha a nyílt tengeren hajónkat a hullámok ide-oda dobálva verdesnék, úgy, hogy az minden eresztékében recsegne, és minden percben félnünk kellene, hogy összeroppan. - Nem tudtam felfogni, hogy a kerekek még egészben voltak, és a kocsi még nem esett szét, mert úgy ide-oda dobált minket, hogy hol jobbról, hol balról kaptam egy-egy pofont, és a kocsis, aki mellettünk botorkált, hol teljes erővel ellökte a kocsit, nehogy az ráessen, aztán mindjárt maga felé húzni kényszerült, nehogy a másik oldalra zuhanjon. Eljutottunk egy olyan helyre is, ahol az út hosszában kisebb vízesések keletkeztek, és ezért az utat vízesés útnak hívják - itt a kocsi gyakran szabályszerű lépcsőfokokon ugrált lefelé. / Boldog voltam mikor megérkeztünk Klattauba. Fél 12 volt. Von Ascherl asszony megparan- [Nl/131] csolta a kocsisnak, hogy egy első osztályú vendéglő előtt álljon meg, ahol leszálltam, és még egyszer hálámat fejeztem ki neki. — Itt érdeklődtem, hogy van-e lehetőség a Klentsch melletti Sophienhüttébe utazni, ahol Ziegler tükörgyárost akartam meglátogatni, de képzeld csak, hogy a fogadós micsoda arcátlan követeléssel állt elő, nem kevesebb, mint 8 forintot követelt, mikor Klattauból Prágába 3 forint 20 krajcárt fizettem! Úgy megharagudtam ezért, hogy egészen lemondtam erről az útról, és a Pilsenbe induló kocsira iratkoztam fel. Ez az út nem is volt annyira nélkülözhetetlenül fontos, mivel onnan nem is akartam semmit sem megrendelni. — Mivel a pilseni omnibusz csak 3 óra után indult, addig nyugodtan megebédeltem. A vendéglőben sokan voltak, a szomszéd teremben mintegy 30 huszár™ tiszt lehetett az asztal körül — Oh, ha csak egyetlenegy magyar szót hallhattam volna! De ezek mind németül beszéltek. — Klattauból Pilsenig egyedül ültem az omnibuszon, és kényelmesen szívtam csibukomat. Ezek az omnibuszok nagyon lassan mennek, ezért már este 9 óra volt, mire Pilsenbe / megér- [Nt/132) keztünk. Természetesen már egészen sötét volt, és ahol a kocsi megállt, éppen egy őrnagy állt egy vadászezredből, aki nagyon udvariasan felajánlotta, hogy mivel idegen vagyok, elvezet egy vendéglőhöz. Csomagjaimat maga adta át megőrzésre, és megígérte, hogy a holnapi induláshoz engem is bejelent. A Fekete Sas (Schwarze Adler) vendéglőnél ajánlotta magát, és én felmentem szobát kérni. A szobalány azt mondta: nincs már üres szobájuk, mert a beszállásolás miatt tele van - egyetlen szobát mutathat, de az nekem valószínűleg nem fog tetszeni. Megmutattattam magamnak, és olyan szobát találtam, melyben a csupasz falak közt álló ágyon kívül — semmi más sem volt látható: - nem volt sem szék, sem asztal, sem szekrény, a mosdótál, kancsó és törülköző az ablakban állt. Bár ez elég elriasztó volt, mégis maradtam. Miképp kereshetnék éjszaka szállást egy idegen városban? végül vissza sem találnék a házhoz, ahol holmimat hagytam - különösen, / hogy reggel 4 órakor kell indulnom. - [Nt/133] Előre fizettem, kértem, hogy az inas ébresszen fel 3 órakor, és lefeküdtem. Mivel szék sem volt, ruháimat az ágyra tettem, és nyugtalanul aludtam, mivel féltem, hogy lekésem a kocsit, ami a legnagyobb bosszúságot okozta volna. Éjszaka 3-szor vagy 4-szer világosságot gyújtottam, és az órára néztem; - már 3 óra előtt felkeltem. Gyorsan felöltöztem, a gyertyát magammal vittem a földszintre; ott a lépcső márvány korlátjára tettem és elindultam. Az omnibuszt hamar megtaláltam, az omnibuszállomás háza előtt, az utcán állt, s mivel egy lélek sem volt még ott, leültem és jót szundikáltam. Egyszer csak távolról zenekart hallottam tánczenét játszani, és báli ruhás hölgyeket láttam hazafelé menni huszártisztek kíséretében.
