Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

[Ni/62] 1851. március 30. Néhány napja éppen levélírásban voltam, Lipcsébe írtam, régi barátom, Bonde számára, aki a kedves „C-¥lóta^ becenévre hallgat, s akinek már egy hónapja tartoztam egy levéllel - és szentimentális barátom, Abele címére Bécsbe. Hízelgőnek találom magunkra nézve, és kicsit büszke is vagyok rá, hogy mindegyik barátom, aki Pestről külföldre ment, szinte bizonyos fájó honvággyal gondol vissza. Bonde örömmel gondol vissza vidám társaságunkra, Abele ugyancsak; Bonde a családom körében eltöltött boldog órákról beszél, Abele is; Bonde rajong Magyarországért és - Emmi húgomért, Abele rajong Magyarországért és Hedwig húgomért - mindegyikük rendkívül hosszú és érzelmes leveleket ír. Különösen i46e/e nagyon kedves fickó, ezt írja nekem: „Bárcsak le tudnám írni neked valamennyire az érzéseket, melyek szívemet áthatják, — most már látom, mit jelent elválni igaz [Nl/63] barátainktól, szeretteinktől. Helyzetem itt, bár pénzügyi / szempontból jobb, mint Pesten, de cseppet sem irigylésre méltó. Ármány, intrika és hamisság vesz körül,* sehol egy őszinte barát. — Jó, hogy a sok munkával el tudom foglalni magamat, és gondolataimnak más irányt adhatok; de ha egy óra szabad időm akad, nagyot sóhajtok és a Ti neveteket suttogom magam elé. — Minden erőmből arra törekszem, hogy mielőbb újból Pestre kerülhessek, de most még nem lehet, bár ezért mindent odaadnék. Ha nem látlak meg Titeket hamarosan, bele fogok halni. Gondolatban sokszor időzöm kedves otthonotokban, abban a szobában, sok boldog órám tanújában, ahol jobb sorsom volt, mint amit szüleim házában átéltem. Mendelsohn dalait, Beethoven Adelaide-jét és szonátáit, majd a magyar dalokat, mindezeket a drága, kedves hangokat hallom lelkemben, de ez mind semmit sem ér! A valóságban akarlak látni, hallani Titeket. A Gondviselés adjon kitartást, másként nem bírom ki. Bécs, amit eddig minden más városnál többre tartottam, unalmas lett nekem egészen az undorodásig, mert itt nincsenek ilyen barátaim, és nem is találok ilyeneket. - stb. stb." [Nt/64] így panaszkodik és lelkesedik az egész levélben. Ki ne / ismerné fel ebből világosan, hogy mennyire szerelmes? Végül arra kér, adjam át szívből jövő üdvözletét kedves húgaimnak, Hedwignek, Emminek és Stefanie-nak., és Hedwig nevét akkora betűkkel írja, hogy alul is, felül is érinti a szomszédos sorokat - abban a pillanatban, amikor szíve a név leírása közben kitágult, úgy nőttek meg betűi is. Midőn még ittléte idején közöltem vele, hogy Hedwig már nem Spóner menyasszonya, új remény éledt szívében, és a jövőből zöld fénnyel ragyogott feléje a remény. Kezdetben zárkózott volt, őrizte titkát, egyetlen szót sem beszélt róla sohasem, de hamarosan elárulta magát, mire én Heine soraival fordultam hozzá: „Barátom szerelemben égsz, De ezt nem vallanád be, Átizzik mellényeden is Szívednek gerjedelme." Nemrég feltárta szívét Menner előtt, levelében megírta jó barátjának, milyen határtalan szere[Ni/65] lem feszíti bensejét. Megkéri őt, / kémlelje ki, remélheti-e szerelme viszonzását? - ő képes igazán, tartósan és szenvedélyesen szeretni, de nem tudja ébreszthet-e a másikban is szerelmet. Barátja válaszától várja az: életet vagy halált; — (!) nincs más gondolata, csak 0, minden lélegzetvétele is csak az övé, és ha csalatkoznia kell, és nem talál megértésre, és minden reEz egy kissé embergyűlölő módon hangzik.