Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

4600 lakosa van és szép, 290 öl hosszú kőhíd köti össze a túlsó parttal. - A látnivalók közé tartozik: az 1054-ben épült Dóm; a Városháza, melynek tornyán a cseh zászló mellett a német nemzeti lobogót is fújta a szél; a Püspöki palota, a domonkosrendi és a kapucinus kolostorok és a szép négyszögletű Marktplatz. A város 8 mérföldnyi távolságra van Prágától, de itt még minden német, mondhatnánk, ez a nyelvhatár, mert 1/2 órányira innét már mindenki csehül beszél. - Az Elba-vidék lakóinak megélhetési forrása főként a hajózás, az elbai kereskedelem, legnagyobbrészt jelentős gyümölcseladás, amit messze földre is szállítanak; - ezért is láttam egész elbai utazásom során olyan sok gyümölcsöskertet. Pontosan a 6 órai óraütéskor a kocsiban ültünk, és kocsink kigördült a fogadó kapuján az útra. - Áthajtottunk a hídon és szép fasorokon át fél óra múlva érkeztünk Theresienstadtba, mely ugyanilyen távolságra van az Elbától. Theresienstadt királyi város erős erődítménnyel, lakosainak száma 1300, békeidőben 4500 főnyi helyőrség állomásozik itt 12 nagy katonai épületben, melyek közül különösen kitűnik: a Parancsnokság, a Mérnökség, az Élelmezési Hivatal épülete, a Fegyvertár, a Kórház, a gyalogsági, lovassági és gránátos kaszárnyák stb. Átkocsiztunk a Paradeplatzon, hosszú fasorokon, hidakon, sok sáncon és kapun át, úgy tűnt, a várnak sohase lesz vége. — Nemsokára besötétedett és kissé hűvösebb lett, felhúztuk a kocsi ablakait és aludni készül[U/302] tünk. Mindenki a maga módján rendezte / el nyughelyét, az egyik a kocsi sarkába kuporodott, a másik kinyújtotta lábát, amilyen hosszú csak volt, a harmadik éppenséggel a padlóra feküdt, lábunkhoz, és horkolással produkálta magát. - Minden erős zökkenésnél, amelyben a rossz út miatt részünk volt, a kocsi össze-vissza dobált minket, ez megzavarta az alvásunkat; megint folytattuk a korábban megkezdett, de abbahagyott beszélgetést, a színész, aki mellettem ült, Don Carlost* deklamálta - míg fokozatosan mindegyikünket legyőzte az álom, mindenki egyre erősebben kezdett bólogatni, és ismét csend lett úrrá a kocsiban. Éjfél felé, szurokfekete, koromsötét éjjel érkeztünk egy állomásra, nem tudom a nevét. Itt reggeliztünk (erre nem tudok jobb elnevezést mondani), mindenki két adag kávét kapott, és meglehetős mennyiségű zsemlét vittünk magunkkal a további útra. - Lovakat váltottak és rajta! folytattuk utunkat árkon-bokron át. Hajnalban 4 órakor mentünk át Prága kapuján; egy rendőr közeledett a kocsihoz és kérte útleveleinket. Átadtam vándorkönyvemet, s kaptam érte egy cédulát, melyen az állt, hogy csak céhszálláson kaphatok helyet. - De minden szabály alól van kivétel! „Nos, gondoltam, most az egyszer kíséreld meg, hogy ne kövesd az utasítást, meglátjuk, lesz-e belőle bajod." - A Kaiser von Osterreich fogadóban maradtam, ahová kocsink betért, és két másik úrral együtt közösen vettünk ki egy szobát. Miután elfogyasztottam a második reggelit, és letisztítottam a port magamról, kimentem a városba. ->1 Friedrich Schiller drámája.