Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

két láb széles sikátorra néz, amelyet kanálisnak használnak, ahová minden szemetet beledo­bálnak. - Stuttgartban egy padlásszobában aludtam; a tetőzet alatt minden pókokkal és pók­hálókkal volt tele, és az ágy alatt ahelyett, amit az ember rendszerint ott keresni szokott — egy egérfogó volt. — Ezért undorított minden céhszállás. - Mindig szívesen szálltam meg falvakban, de ha egy városba értem, mindig az volt az első gondolatom: bárcsak túl lennék már az éjszakán. — A városokban szívesebben mentem volna fogadóba, hiszen mindenütt lehet kapni kicsi és egyszerű szobái is — de szabad volt-e ez? A legtöbb nagyobb városban már a kapunál elvették a vándorkönyvemet, és egy nyomtatott cédulát adtak, amelyre az volt írva, hogy csak céhszállá­son hálhatok, megadták a címét is, anélkül hogy kérdeztem volna. ­Különösen kellemetlen volt számomra a céhszabályok szerinti „köszöntés". - Minden vá­rosban összejönnek a legények hetenként egyszer a legényszálláson; ez azonban különböző napokra eshet — az egyik helyen hétfőre, másutt csütörtökre, megint másutt szombatra —, s ha éppen egy ilyen összejöveteli napon érkeztem oda, abban az élvezetben volt részem, hogy min­den munkát kereső, idegen legénynek el kellett mondanom a „köszöntést"; igaz, ezért jóindu­latuk jeleként kaptam egy korsó sört, de ennek elvesztését / könnyen elviseltem volna. — |ti/20. r >] Minél jobban megközelítettem a tengerparti városokat, annál kellemetlenebbek lettek ezek a körülmények; — és ez volt az az ok, amely Carl és a magam kedvét elvette attól, hogy további német városokat felkeressünk. Ezért elhatároztam, hogy ha Mannheimet el kell majd hagy­nom, nyugat felé indulok, hogy beutazzam Belgiumot, Franciaországot és Angliát - ezt a tervet azonban később Anyám és Louis tanácsára mégis feladtuk. ­Munkatársaim azonban mindebben örömüket lelték, és élvezetet találtak abban, hogy egy­mást az ivásban felülmúlják, és obszcén dalokat énekeljenek. Mindnyájuknak az „egy szok­nya, egy Isten" volt az alapelve, és hűek maradtak Hans Sachshoz, aki a céhrendszert megala­pította. - így könnyen érthető, hogy nem tudtam velük összhangba kerülni. Mivel a vasárnapot sem töltöttem velük a legényszálláson, hanem jobb társaságot kerestem, ezért büszkének és gőgösnek tartottak, mert nem nagyon vegyültem a társaságukba. ­A táblaüvegesek és keretkészítők között mindig volt némi súrlódás — így pl. Frankfurtban a táblaüveges 36 krajcár ajándékot kap, a keretkészítő csak 6 krajcárt; — Stuttgartban és több más városban is ez fordítva van. De hát jó képet kellett vágnom ehhez, és örültem, hogy elke­rültem velük az ellenségeskedést. — Sajnos, be kell vallanom, hogy a sok-sok üvegeslegény között, akiket megismertem, alig akadt néhány, akit méltónak tartottam volna, hogy barátomnak nevezzem. Bécsben körülbelül 100 legény volt — ezek közül 8 vagy 10 volt a barátom, de ezek sem igazi, benső barátok —, ilyennek csak Carlt nevezhettem. ­Havonta egyszer, rendszerint vasárnap összejönnek a legényszálláson a legények és ülést tartanak: ekkor / egyet maguk közül megválasztanak tisztségviselőnek. — Mivel ez sorjában [U7206] megy, így rám is sor került; augusztus 22-én vettem át e tisztséget és 4 hétig viseltem. - Ugye­bár, fontos tisztséget töltöttem be az emberi társadalomban? El lehet képzelni, micsoda meg­tiszteltetés volt ez! Oh, igazán sokra vittem! Átvettem a könyveket, a pénztárt, a legényjelvényeket, a sörjelvényeket, én voltam a könyve­lő, intéző és pénztáros egy személyben. - Minden idegen legénynek hozzám kellett jönnie az ajándékért, és hogy beírassa magát. — Ilyenkor elnapoltuk az ülést és az új tagot beavattuk; — a legények 2 hordó sört hozattak. így ebben a díszes társaságban ültem 2 órától estig, ahol a leg­többen a sok sör élvezetétől tisztességesen berúgtak; - ezt már nem bírtam tovább, hanem kisza­kítottam magamat ebből, noha valamennyien ellenezték. — A következő verset akkoriban írtam Mannheimben, ebben gúnyos modorban úgy írtam le az egész céhrendszer szokásait, amilyenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom