Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

Hedwig nővérem is jön - de mint később Anyám leveléből értesültem, az még távoli terv, és bizonytalan, hogy megvalósulhat-e. Nagy örömmel megírtam mindezt Carl barátomnak Salzburgba; biztatva, hogy mielőbb utazzék utánam, igyekezni fogok neki is munkát szerezni. Valóban! Már az egész úton Salzburgtól idáig nélkülöztem hű barátomat, akit már annyira megszoktam, és a hű barát jelenléte állandóan hiányzott. — „Hallod-e, Heinrieh!" - mondta nagybátyám mosolyogva, „jövendő mestered azt is feltételül szabta felvételedhez, hogy olykor gyalulnod is kell. -" „Miért is ne, szívesen, feleltem, legalább megint tanulhatok valami újat; ez ártani nem árthat." „Azt hiszem," — folytatta Lotter-, „nem szabad tovább vesztegetned az időt; én a jövő héten [Ll/189] Mannheimbe utazom, mivel Heidelbergben LeibfriedáeA üzleti ügyeket kell intéznem, / s ha akarsz, velem jöhetsz, - de talán még okosabb lenne, ha még előbb odautaznál, mert korábban talán még szívesebben fogadnának." — „Igaza van, kedves nagybátyám! azt hiszem, a legjobb lenne holnapután, szombaton utaznom. Akkor estére Mannheimbe érnék, és a következő hétfőn már munkába állhatnék." — „Jól van", mondta nagybátyám, és csendesebben hozzátette, hogy nagynéném ne hallja: „akkor holnap megünnepeljük feleségem és Wilhelm névnapját, valamint a te búcsúztatásodat is." Eljött a következő nap. Lotter kifejezett kívánságára nagynénémnek egy papírlapon átnyújtottam jókívánságaimat egy magam szerzetté költemény formájában, ami őt nagyon meglepte. - Később a cselédlány üdvözletet hozott von Benitz kisasszonytól, egy gyönyörűszép, pompásan illatozó friss virágokból kötött koszorú kíséretében — ez azonban nem volt teljesen zárt koszorúba kötve, hanem 2 vége volt. — Nagynéném ezt tükrének felső, széles rámájára erősítette, úgy, hogy ez kétoldalt lecsüngve friss zöldjével a tükröt 3 oldalról vette körül. - Nemsokára megjelent Antonie kisasszony maga is, hogy nagynénémet meglátogassa; csak őt akarom megemlíteni mindazok közül, akik eljöttek, hogy nagynénémnek jókívánságaikat kifejezzék. Ő az itteni járási elöljáró leánya volt, és már többször láttam őt Nagynénémnek Nagynéném udvariasságból meghívta őt délutánra tervezett kirándulásunkra Hadersbachba; amit ő nem utasított el, és megígérte, hogy velünk tart. — Ez titkon nekem is örömet okozott, mert szívesen láttam ezt az érdekes, szép leányzót. IU/190] Antonie akkor kb. 18 éves lehetett, kecses, / karcsú alakja volt, selymes szőke haját loknikban hordta, amelyek vonzó miniatűr-arcához és hamiskás nefelejcs színű kék szeméhez remekül álltak. Ahogyan a kisasszonyt akkor láttam, úgy van meg most is emlékezetemben; és erre a Németországban látott legszebb leányra mindig emlékezni fogok. Aznap hófehér ruha volt rajta, övén égszínkék selyemszalaggal, melynek két vége elöl hosszan lecsüngött. Kecses, gömbölyded karja fedetlen volt, csak kis kezét fedte fehér kesztyű. Nagyon szellemes volt, mindenről tudott társalogni, ami még inkább megnyerő volt. Ha valaki szólt hozzá, figyelmesen hallgatott, félrelökve arcába omló hajfürtjét, felemelte szőke fejecskéjét, és így felelt; s a válaszból ritkán hiányzott a humor és a tréfa. - Vele jött tizenegy éves húga, Marie is, akit nagybátyám tréfásan Oskar „Kincsecskéjének" nevezett. Az út Hadersbachba kis erdőcskén át vezetett, az árnyas zöld lomb kellemesen óvott a napsütés melegétől. — Odaérve a vendéglőbe mentünk, ott sört, teát, kávét ittunk és sonkát, vajas kenyeret ettünk, majd este vidáman tértünk haza. —