Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész
gondoltam, „így hát kocsival mehetek". A várostól 3/4 órányira egészen közelró'l láttam a Hohen-Asperg erődítményt, mely egy magányos 1000 láb magas sziklacsúcson épült. Ezt most fegyháznak használják. — A táj itt hullámos, az út hol hegynek fel, hol lefelé vezet, de mindig egyenesen. Egy dombra fölérve egy lankás völgyet láttam magam előtt, és ahogy ez után az út ismét egy dombra kapaszkodott fel, mögötte sokszor láthattam a második és harmadik dombot is. - Ezen a vidéken számtalan gólya van, én először gyönyörködhettem röptükben. 10 óra körül értünk Besigheimbe, amely egy szikladombon fekszik, ahol az Enz a Nekarba torkollik. Itt két régi római épület romja látható. A város előtt fekvő Schalkstein dombon terem az egyik legkitűnőbb Nekar-vidéki bor. Délután 2 órakor értünk Heilbronnba, egy szép fekvésű, 11 000 lakosú városba a Nekar jobb partján, melyen egy fedett fahíd vezet át. — A város réginek látszik és sok történelmi / monda fűződik hozzá (Kätchen von Heilbronn). |tJ/l78) Legérdekesebb épületei: a Kilián-templom 190 láb magas gótikus tornyával. A Városháza gótikus épület, amelyhez nagy lépcső vezet föl a főtérről. — A Német Lovagok háza. Az úgynevezett Tolvaj- vagy Götz-torony ma is áll még, melyben Götz von Berlichingen raboskodott. Heilbronn-nak van egy kis gőzhajókikötője is. Miután itt éjszakáztam, és reggel szokásomhoz híven bejártam az egész várost, hétfőn, május 17-én láttamoztattam Nekarbischofsheimig, és örömteli reménységgel és vidám kedvvel eltelve útnak indultam. A legrövidebb utat választottam Wimpfenen át - amit hamarosan el is értem. Wimpfen im Thal falu mellett van a Ludwigshall és Clemenshall sóbánya. Wimpfen am Berg közel fekszik Wimpfen im Thaihoz, amely egy erődítményhez hasonló kisváros. „Végre", szóltam magamhoz, „elérkezett a nap, amikor minden kívánságunk teljesül; hamarosan célomhoz érek, és a 10 év előtt tett ígéretemet, melyet Nagybátyámnak pesti látogatásakor tettem, teljesítem. — Mennyire örülnek majd kedves rokonaim, ha ma váratlanul meglepem őket! Bizonyára nem számítanak rám, mert csak júniusra vagy júliusra várnak; mivel így írtam nekik Veronából. Ki boldogabb ma nálam!" - Az a tudat, hogy néhány óra múlva Nagybátyámat, Nagynénémet, Oskart és a kis Wilhelmet láthatom és magamhoz ölelhetem, olyan örömittassá és izgatottá tett, hogy alig tudtam kivárni ezt az egy órát, és az út végtelennek tűnt. Minden faluban megtudakoltam, melyik a legrövidebb út tovább, gyakran mellékutakra tértem le, átvágtam a krumpliföldeken, és gondolataimba merülve olykor még futásnak is eredtem, hogy minél előbb odaérjek. Ha így meglátott volna valaki, biztosan / bolondnak tartott |U71791 volna. Az élénk, viharos szél, mely ma egész nap fújt, lehetett az oka, hogy a tervezettnél egy órával későbben érkeztem meg. Az utolsó faluban Nekarbischofsheim előtt kissé meg is pihentem, és valamit ettem a vendéglőben uzsonnára. Egy férfitól, aki előtt szintén söröskancsó állt, csak ketten voltunk a szobában, megkérdeztem, milyen messze vagyok még. „Egy jó óra", felelte, „ha ott akar éjszakázni, talál ott egy nagyon jó vendégfogadót. - Reggel ha jók a lábai, Heidelbergbe érhet." — Néhány napot biztosan Bischofscheimben fogok tölteni, mert rokonaim élnek ott, akiket fel akarok keresni, feleltem. „Igen? nos, akkor azok örülni fognak! — de kiejtése után ítélve Ön nem idevalósi; engedelmével, milyen nemzetiségű ön?" Magyar vagyok Pestről, feleltem. „Egy magyar?!" - kiáltott fel álmélkodva, „no nézze csak, akkor ugyancsak nagy utat tett meg. De hogy lehet, hogy itt rokonai vannak, bocsássa meg, hogy megkérdezem,
